Elismerés

2021.01.28. 14:00

Díjat kapott a martfűi művelődési ház

Nem volt hiábavaló a munka a Martfű Városi Művelődési Központban. Ahogy hírportálunkon már korábban megírtuk, az intézmény dolgozói tavaly a szervezetfejlesztésre fordítottak a szokottnál nagyobb hangsúlyt. A befektetett energiát siker koronázta, ugyanis a magyar kultúra napján átvehették a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

P. Pusztai Nóra
Díjat kapott a martfűi művelődési ház

Asztalosné Kocsis Enikő, a martfűi művelődési központ igazgatója az intézmény munkáját elismerő oklevéllel

Forrás: Martfű Média

– Nemcsak a dolgozóknak, hanem a város lakóinak és a fenntartóknak is elismerés ez, hiszen nélkülük mit sem érne a munkánk – hangsúlyozta Asztalosné Kocsis Enikő igazgató.

Ugyancsak ezen alkalomból Tiszaföldváron szakmai kitüntető díjakat adtak át, hat szakember munkáját díjazták a tiszazugi városban.

A díjazottak kettesével, egy-egy családtag kíséretében érkeztek múlt csütörtökön a polgármesteri hivatalba. Muzsnyai László Lajos több nótaversenyen is előkelő helyen végzett, különleges tehetségét és munkáját kulturális szakmai díjjal ismerték el. A fogorvosi asszisztensként dolgozó Ködmön Anita a város egészségügyi szakmai elismerését vehette át.

A helyi sportegyesület elnöke, Aszódi Zoltán munkájával sportszakmai díjat érdemelt. A mára már nyugdíjas szociális gondozó, Kengyel Attiláné szociális szakmai díjat vehetett át. Bata Zoltán címzetes rendőr főtörzszászlós, a helyi rendőrőrs nyomozója közszolgálati szakmai elismerésben részesült.

Az összes energiáját a vállalkozásának szentelő Tóth Mihálynak a „Tiszaföldvár Társadalmi és Gazdasági Életének Szakmai Díját” adományozták, az ezzel járó pénzjutalmat felajánlotta a Homoki Diákotthon Fiatal Dolgozóinak Egyesülete a Sérült Gyermekekért Alapítvány részére.

Asztalosné Kocsis Enikő, a martfűi művelődési központ igazgatója az intézmény munkáját elismerő oklevéllel
Fotó: Martfű Média

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában