Kertész Iván, bár átesett a koronavíruson, mégis beoltatná magát

Kertész Iván, a tiszazugi fiatal énekes már átesett a koronavírus fertőzésen, ettől függetlenül is az oltás mellett dönt.

P. Pusztai Nóra

Kertész Ivánnak már nagyon hiányzott a zene

Forrás: Beküldött fotó

– A szerencsések közé tartozom, a vírusfertőzés nálam enyhe lefolyású volt. Nem éreztem szagokat, és ízeket, fejfájás valamint szédülés gyötört, de mindez csak két napig tartott, akkor viszont alig bírtam felkelni az ágyból. A tíz nap karantén végét már jó közérzettel töltöttem. Tisztában vagyok vele, hogy újra el lehet kapni – mesélte a tehetséges énekes, aki igyekszik széleskörűen informálódni a vírusról és az oltásról.

– Nyitott vagyok rá, hosszútávon ez lesz a megoldás. Jó dolognak tartom, hogy létezik az oltás. Bár azt is megértem, hogy miért tartanak tőle olyan sokan, hiszen nagyon az elején vagyunk. Viszont, ha egy vakcinát forgalomba hoznak, olyan engedélyezési eljáráson megy keresztül, mely során részletesen vizsgálják és figyelik a hatásait, így biztosan nem árthat. Az oltás nélkül viszont ki tudja meddig tartana a járványhelyzet – foglalta össze gondolatait Kertész Iván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában