Galériával

2021.01.30. 11:30

Kívül-belül megújul a kunszentmártoni orvosi rendelő

Megkezdődött a Kossuth Lajos utcai háziorvosi rendelő felújítása. Kunszentmártonban már évek óta azon dolgoztak, hogy korszerűsíthessék az épületet. A következő időszakban kicserélik a külső és belső nyílászárókat, új kazánt és fűtési csöveket szerelnek be, egy kis átalakítással a továbbiakban a fogorvosok is az új rendelőbe költöznek.

P. Pusztai Nóra

210126_Kunszentmárton_Orvosi_Rendelő_Felújítás_TK

Fotó: Tömösközi Károly

Évek óta elhúzódó fejlesztésbe foghattak bele a tiszazugi városban. A pályázat mellett a forrásemelési kérelem elbírálását is meg kellett várni, hogy elkezdjék a munkálatokat. A Kossuth Lajos utcai háziorvosi rendelő felújítását még 2015-ben kezdték előkészíteni, kidolgozták a kiviteli terveket, hogy pályázhassanak.

A papírokat 2016-ban adtuk be, több mint két évet vártunk. Felkészültünk rá, hogy lassan halad az elbírálás

– mondta Wenner-Várkonyi Attila, Kunszentmárton polgármestere. – A Magyar Államkincstártól 2018 júniusában kaptuk meg az első tájékoztatót, miszerint elutasították a kérelmünket – folytatta.

Jász-Nagykun-Szolnok megye számos települése is hasonló projektbe fogott akkoriban, ehhez nem tudtak központilag megfelelő mennyiségű forrást biztosítani.

– Tudtuk, hogy lesz második kör, mert általában látható, hogy akadnak önkormány­zatok, amelyek önerő híján nem tudják megvalósítani a pályázatot, és visszaadják azt. Valószínűleg itt is ez történt, mert 2018 decemberében újabb levél érkezett, hogy megadják az általunk igényelt összeget – számolt be a város vezetője.

Időközben viszont igencsak megugrottak az építőanyagárak és a munkadíj, ezért felülvizsgáltatták és aktualizálták a kiviteli terveket.

– Feltételezett közbeszerzési eljárást indítottunk, meg is lett a nyertes. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a különbözet fedezéséhez a Pénzügyminisztériumhoz többletforrási kérelmet adunk be, meg is ítéltek nekünk közel negyvenmillió forintot, amit további tizenhattal kiegészítve, már fedezi a felmerülő költségeket – fogalmazott.

A külső és belső nyílászárók cseréje mellett felújítják a teljes gépészetet, új kazánt és csöveket szerelnek be, valamint korszerűsítik az elektronikus hálózatot.

Az udvari falakat hőszi­getelik. A belső tereket átalakítják, hogy a két fogorvos rendelője bekerülhessen az épületbe, cserélik a burkolatokat, az összeg a festést is tartalmazza.

– A pályázati kiírásban nem szerepelt a tetőszerkezet felújítása, pedig nagy szükség lenne rá, hiszen nagyon rossz állapotban van. Előzetes kalkulációk szerint az további harmincmillió forintba kerülne – mondta Wenner-Várkonyi Attila, hozzátéve: mindenképpen keresik a megoldást, hiszen a teljes körű tatarozáshoz ez is hozzá tartozna.

Előkészítik a másik épületet is

Januárban átadták a munkaterületet a vállalkozónak. A felnőtt háziorvosok már korábban átköltöztek a Városi Egészségügyi Központba, ketten vélhetően nem is térnek vissza majd. A fogorvosok az udvarban lévő két kisebb épületben dolgoznak, ahogy a védőnő és dr. Dósa Hajnal gyermekgyógyász is a megszokott helyén rendel, amit hátulról, a Rákóczi utca felől lehet megközelíteni.

– Jelenleg átalakítunk és előkészítünk egy másik önkormányzati épületet, hogy a beruházás ideje alatt ott láthassák el feladatukat az egészségügyi szakemberek. A költözésről tájékoztatni fogjuk a lakosságot – hangsúlyozta Wenner-Várkonyi Attila.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában