Koronavírus-teszteléseket végeznek Cegléden

Az Országos Mentőszolgálat a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetével közösen szombaton 9 és 16 óra között a ceglédi Toldy Ferenc Kórház területén, mintavételi szűrőbuszon, koronavírus-teszteléseket végez.

Hartai Gergely

Védőfelszerelést viselő orvosok a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. december 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az önkormányzat arra is felhívta a figyelmet, hogy a mintavétel azon betegek részére elérhető, akiknek háziorvosa mintavételi tesztet kért, és azt az OMSZ rendszerében rögzítették. Illetve, akiket az OMSZ telefonon felkeresett és kérte, hogy menjenek be a mintavételi pontra, vagy akik enyhe tüneteket mutatnak, de a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.

A hivatal kéri, hogy a vizsgálatra autóval érkezzenek az érintettek, viseljenek szájmaszkot és kövessék a helyszínen kihelyezett útmutatókat. A vizsgálatra vigyék magukkal a TAJ-kártyájukat és egyéb, személyüket igazoló dokumentumaikat. Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 Antigén gyorstesztet végeznek.

Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, úgy a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, karanténba kerülnek. A vizsgálat eredményéről a járványügyi hatóság és a háziorvos értesítést kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában