Friss alapanyagokból

2021.01.02. 15:30

Nyolcszáz embert lát el a tiszatenyői közkonyha

Néhány apró simítástól eltekintve, teljesen megújult a nyolcszáz adagos tiszatenyői közkonyha. Nemcsak a helyi oktatási és szociális intézményeknek, de a környékbeli településekre is főznek a negyvenmillió forintból felújított épületben.

Molnár-Révész Erika

Az ételekhez szükséges alapanyagokat frissen, a környékbeli beszállítóktól szerzik be

Fotó: Mészáros János

– Húsleves csigatésztával, babfőzelék sült kolbásszal és Dubarry szelet burgonyapürével – sorolja az aznapi ebédet az egyik szakácsnő, miközben szorgosan dolgozik a tiszatenyői közkonyhán. A hatalmas tálcákra rakott karfiolos hússzeletek már szállításra készen állnak, hamarosan a helyi, illetve a környékbeli szociális és oktatási intézményekben is fogyaszthatják ezeket.

Az ételekhez szükséges alapanyagokat frissen, a környékbeli beszállítóktól szerzik be
Fotó: Mészáros János

– Tizennégyünket alkalmazzák itt. Azok, akik a konyha területén dolgoznak, reggel hattól délután háromig, mi pedig fél nyolctól fél négyig vagyunk az irodában – mondja Sándor Krisztina adminisztrátor, aki azt is elárulja, hogy a menüt egy hétre előre állítják össze. Van A és B menü is, utóbbira az előfizetéses ügyfelek számára van szükség, a gyerekeknek a közétkeztetési szabályoknak megfelelően kell összeállítani az étlapot.

Az ételekhez szükséges alapanyagokat frissen, a környékbeli beszállítóktól szerzik be, a húst és a pékárút például Rákócziújfaluból és Örményesről, a tésztaféléket pedig Szolnokról.

A reggelit már hét órakor elindítják Tiszapüspökibe és Rákócziújfaluba, aztán következik az ebéd porciózása és kiszállítása.

– Szigorú időkorlátokhoz van szabva az, hogy mennyi idő alatt kell az ételnek eljutnia a konyhától a fogyasztási helyig a közétkeztetésben és az előfizetéses étkeztetésben egyaránt. Most, a koronavírus-járvány idején több biztonsági óvintézkedést is hoztunk.

– Nagyon fontos, hogy egyszer használatos műanyag dobozokban és szatyrokban hordjuk ki az ebédet, pontosan azért, hogy minél kevesebbet érintkezzünk az ellátottakkal. Az ételhordókat pedig szigorúan fertőtlenítjük – hangsúlyozza az intézkedésekkel kapcsolatban Oláh Anikó intézményvezető.

A tiszatenyői közkonyhán mintegy nyolcszáz adag ételt főznek, melyből a település szociális és oktatási intézményein kívül Tiszapüspökibe, Kuncsorbára, Örményesre, valamint Rákócziújfaluba szállítanak.

A konyha felújítására 2018-ban nyert el negyvenmillió forintot a település, a munkálatok idén ősszel kezdődtek, és az épület december 1-je óta alkalmas a főzésre. A felújítás ideje alatt vásárolt szolgáltatással biztosította az étkezést a vele szerződésben lévő intézményeknek az önkormányzat.

A belső teljes felújítása mellett eszközöket is beszereztek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy májusi ellenőrzése során különböző ajánlásokat fogalmazott meg a közkonyha felújításával kapcsolatban, így az egész pályázatot újra kellett gondolnia az önkormányzatnak.

– A munkálatok ősszel kezdődtek, melyek során kicserélték a nyílászárókat, az épület belseje pedig teljesen megújult a hidegburkolásnak köszönhetően. Továbbá leszigeteltük a konyha lapos tetejét is, és eszközbeszerzésre is sor került: egy háromszáz literes főzőüstöt, egy melegen tartó berendezést és két gázzsámolyt vásároltunk a támogatásból. Az üst beüzemelése jelenleg folyamatban van – sorolta a fejlesztéseket Mező József polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában