Balázs Péter

2021.01.11. 07:00

Új igazgató veheti át a szolnoki Szigligeti Színház vezetését

A napokban jelent meg a szolnoki Szigligeti Színház, illetve a RepTár vezetői posztjára kiírt pályázat, ugyanis idén lejár Balázs Péter igazgató és Kovács Ákos, a RepTár ügyvezetőjének megbízatása. A színház igazgatójának mandátuma június 30-án jár le, az új direktor július 1-től veheti át az intézmény vezetését, és 2026. január 31-ig tölti be pozícióját.

Molnár-Révész Erika

– A pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított harminc munkanap – tájékoztatta hírportálunkat Pókász Endre, az önkormányzat sajtószóvivője. Hozzátette, a pályázókat a benyújtást követő harminc napon belül hallgatja meg a szakmai bizottság, a munkakör betöltéséről az önkormányzat a szakmai bizottság ülését követő közgyűlésén dönt.

– Nem indulok újra – válaszolta ezzel kapcsolatos kérdésünkre Balázs Péter, a Szigligeti Színház 2007-ben megválasztott, és azóta még háromszor felkért igazgatója.

Vezetése alatt megalakult a Szín-Mű-Hely, korszerű színészlakások épültek, valamint elkezdődött a színház épületének teljes rekonstrukciója. Szolnokról közvetítették minden évben a szilveszteri gálát, elindította az azóta országszerte átvett, amatőr diákszínjátszóknak szóló Ádámok és Évák ünnepét, és elsőként gondolkodott úgynevezett népszínházban is.

– Vidáman búcsúzom. Életem egyik legboldogabb időszakát töltöttem, töltöm itt. Magyarország egyik legjobb társulatát sikerült ezalatt a tizennégy év alatt felépíteni – mondta a jelenlegi igazgató, aki reményét fejezte ki, hogy – bár már nem az ő vezetésével – a következő évadot már a felújított színházépületben kezdheti a társulat.

Kovács Ákos ügyvezető igazgatói mandátuma eredetileg december 31-én lejárt, de megbízatását százhúsz nappal meghosszabbították.

– Újraindulok a RepTár vezetői posztjáért – válaszolta kérdésünkre Kovács Ákos.

– Jelenleg több olyan program, fejlesztés is folyamatban van, melyeket szeretnék továbbvinni – indokolta újraindulását a jelenlegi vezető.

A pályázatot február 3-ig kell benyújtani. A megválasztott igazgató május 1-től 2026. április 30-ig tölti be pozícióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában