Újabb kincsekkel gyarapodott a régiségekből álló szolnoki gyűjtemény

– Lőszereim is vannak, melyek a saját kertemből származnak. Az egyiket már elsütötték, a másikat viszont nem – vezetett be otthonának eddig kevésbé ismert darabjai közé a szolnoki gyűjtő.

Sárközi Sándor ezután elmondta, hogy az első világháborús lövedékekre kapálás közben talált rá. Azokon az 1917. áprilisi keltezés olvasható. Majd arról számolt be, hogy gyűjteményében a Nagy Háború utáni tizedes mázsa is fellelhető, melyhez úgynevezett zsidó súlyok tartoznak.

Unokája éppen ezekkel az eszközökkel tanulja a tizedesmérést.

Az évek alatt számos más régiséggel és néprajzi emlékkel gazdagodott a gyűjtő otthona. A ritka darabok között sorakozik egy mázas főzőedény, melyen egy szépen megformált magyar címer ékeskedik. Ahogy Sándor mondja, a jellegzetes eszközre „a ház legbecsesebb darabjaként” tekintenek.

Ugyancsak féltve őrzött emlék egy régi tintatartó. Olyan, amilyet egykoron a tanítók használtak. Megtudtuk, hogy az íróalkalmatosságot eddig sosem újították fel.

– A házi gyűjtemény kincseit alkotják még a mintegy százéves thonet székeim. A gyári szögtől és a csavaroktól kezdve minden alkatrész korabeli bennük. Ám koruk ellenére használat közben sem rezdülnek meg – hívta fel a figyelmet. Hozzátéve, hogy a székek többségének ma már nincs igazán értéke.

Néha a szemétből, míg máskor a fűrészgép alól kell megmenteni az egyedi fatárgyakat.

– Az efféle régiségeknek inkább eszmei értékük van, és szinte csak a régiségpiacon lehet beszerezni azokat. Szerencsére azonban akad olyan eladó, aki inkább értékőrzőként működik, és nem a nagy haszon érdekli.

Találkoztam olyannal, aki azt mondta, „adjál érte valamennyit, és a tiéd lehet”.

– A cél az, hogy jó helyre kerüljön az adott tárgy. Oda, ahol valóban vigyáznak rá – fogalmazott Sándor, aki úgy véli, fontos lenne, ha a népi emlékek megőrzését és bemutatását jobban felkarolnák. Annál is inkább, mivel az ilyen értékek iránt érdeklődők köre jelentősen leszűkült.

Ő maga is folytatja a gyűjtőmunkát, hogy a múltbéli eszközök megmaradjanak az utókornak. Így van ez a falvédőkkel és a fali terítőkkel egyaránt. A családi otthon egyik falát éppen ilyen díszítmények borítják.

Hímzett konyhai alkalmatosságaik java a második világháború után készült, főként az 1940-es és az 1950-es években. A házhoz csatlakozó családi kiállítótér további darabokkal való megtöltése viszont már egyre nehezebben megoldható, ezért Sándor lakóhelyének más helyszíneit is igénybe venné e célra.

– Ahogyan a pénzügyi lehetőségek engedik, az itthoni dolgokból és a vásárolt anyagokból egy külső bemutatótermet építek. Külön a tégláknak és külön az egyéb értékeknek. Régies, hangulatos hely lesz – ígérte búcsúzóul a gyűjtemény tulajdonosa.