Felzárkóztatás

2021.03.31. 11:30

Fűrészüzem fejlesztésére pályázna Tiszapüspöki

A beruházástól plusz bevételt is remél az önkormányzat.

Molnár-Révész Erika

Mint azt korábban megírtuk, Tiszapüspöki is szerepel a kormány harmadik, kistelepülések felzárkóztatását célzó gazdaságélénkítési programjának ötven települése között. A pályázat jelentős pénzügyi forrást biztosít fejlesztési célra. A napokban eldőlt, az önkormányzat a fűrészüzem fejlesztésére adja be az ötletét, ághulladékból előállított brikettet gyártanának és értékesítenének a piacon.

– Egy tüzéptelep-hálózat segítségével biztosított a felvevőpiac öt évre, a brikettgyártáshoz szükséges alapanyag jelentős része is rendelkezésre áll majd a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal történt tárgyalás fényében. Ráadásul az eszközeink egy része is megvan a művelethez, így már be tudjuk nyújtani az előzetes ötlettervet a pályázathoz – tájékoztatta hírportálunkat Bander József polgármester.

Az elnyerhető kétszázmillió forintos támogatásból hat ember számára biztosítanának munkát, a közfoglalkoztatotti fizetés helyett szakmunkás minimálbérért. Ez legalább százezer forintos bérnövekedést jelent. Az önkormányzat a beruházástól plusz bevételt is remél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában