Szavazási eredmény

2021.03.29. 11:00

Válaszadóink nagy része a gyermekeket támogatná adója 1 százalékával

Előző heti szavazásunkban arra voltunk kíváncsiak, olvasóink hogyan rendelkeznek majd személyi jövedelemadójuk egy százalékáról.

Szoljon.hu
Válaszadóink nagy része a gyermekeket támogatná adója 1 százalékával

A tizennégy év alattiak aránya alapján készült települési lista első öt helyére községek kerültek a megyében

Forrás: Illusztrációfotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Minden évben előrekül adóbevallásunkkal kapcsolatosan az a kérdés, élünk-e személyi jövedelemadónk egy százalékának felajánlásával, amennyiben pedig igen, akkor kinek is adjuk azt. A tavalyi esztendőben a legtöbb felajánlás az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekhez érkezett megyénkben. 2019-hez képest a felajánlók száma és a felajánlott összeg is csekély mértékben ugyan, de visszaesett.

A szavazóknak a 41 százaléka gyermekeket segítő szervezetnek igyekszik segíteni ilyen módon, 35 százalék inkább az állatmenhelyeket támogatja majd. A válaszadók 19 százaléka nem akarja senkinek sem felajánlani ezt az összeget. A fennmaradó 5 százalék pedig idősekkel foglalkozó intézményt szeretne segíteni.

[eweb-voting id="3378439"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában