szandaszőlős

2021.04.09. 13:55

A termelőket segítik a háztáji piaccal Szolnokon

Sürgés-forgás, ízletes ételek, kézműves termékek és nem utolsósorban jó hangulat jellemzi a szandaszőlősi háztáji piacot. Az immár hagyományos rendezvény jó találkozási hely (a jelenlegi helyzetben természetesen az előírások betartásával), ugyanakkor szemléletformáló jellegű is. A vevők egyre inkább előnyben részesítik a helyi termékeket.

Rimóczi Ágnes

A nagykörűi Nagy Szabolcs húsárukat kínál a szandaszőlősi háztáji piacon, amelyet kéthetente rendeznek meg a művelődési háznál

Forrás: Beküldött fotó

– Nagyon örülünk, hogy itt helyben biztosítják ezt a lehetőséget. Mára rendszeres látogatói vagyunk a háztáji piacnak, ahol számos, általunk fogyasztott élelmiszerhez hozzájutunk – mondta egy fiatal családanya.

Őt és gyermekeit már ismerősként köszöntik a termelők, árusok.

– Minden alkalommal kijövünk, kéthetente megvesszük a szükséges mennyiségű húsféléket és tésztát. A legutóbbi piacon vásároltunk húsvéti sonkát, amit anyósom készített el, nagyon ízletes volt. De már várjuk a következő piacot, mert elfogyott a mézünk, azt kell pótolnunk – tette hozzá a hölgy.

A szervezők szerint többek között épp ez a célja a háztáji piacnak.

– A közművelődési intézmények egyik alapszolgáltatása a kulturális gazdaságfejlesztés, így fontos, hogy a háztáji piac működtetésével pozitívan befolyásoljuk a helyi fogyasztói igényeket. Nem titkolt cél, hogy a lakosságot is elkötelezetté tegyük a helyi termelők és a termékeik iránt. A termelői piacok működtetésével tehát eredményesen lehet befolyásolni a vásárlókat a friss hazai termékek előnyben részesítésére – számolt be a piac céljáról és az azzal elért eredményekről Kiss Edit.

A szervező intézményegység, a Szandaszőlősi Művelődési Ház vezetője elmondta, a piac létrehozását termelői igény generálta, s megvalósításkor bizonyosodott be, hogy a lakosság részéről is komoly az érdeklődés.

– Belevágtunk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának munkatársai kezdetben szakszerű segítséget adtak, majd fokozatosan átadták a lehetőséget az önálló működtetésre a Szandaszőlősi Művelődési Háznak.

A nagykörűi Nagy Szabolcs húsárukat kínál a szandaszőlősi háztáji piacon, amelyet kéthetente rendeznek meg a művelődési háznál
Fotó: Beküldött fotó

A piac koordinátora Nagy Gábor kollégánk, ő tartja a kapcsolatot a termelőkkel, hozzá fordulhatnak a kérdésekkel – mondta el az intézmény vezetője.

A háztáji piacot a jelenlegi helyzetben is meg lehet tartani, hiszen 2020 szeptembere óta már nem csak rendezvényként, de regisztrált termelői piacként működik. Ma újra „kinyit” a kapuja, ahol a vásárlók ismét finom, házi ízekből, helyi finomságokból és kézműves termékekből válogathatnak.

A családias hangulatot kedvelik legjobban a helyiek

A háztáji piac 2016 októbere óta működik rendszeresen, havonta kétszer rendezik meg a művelődési háznál.

– Nagyjából negyven kilométeres körzetben működő gazdaságokból származó mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termékeiket értékesítik a termelők. Közülük alkalmanként átlagosan tizenöten, húszan árulnak itt, olyankor rengeteg finomságot hoznak – mondta el Nagy Gábor, a piac helyi koordinátora.

– Sajtok, hentesáru, termelői méz, üdítőitalok, szörpök, lekvárok, tökmagolaj, tésztafélék, tojás, rétesek és még sok egyéb termék sorakozik az asztalokon. A választékon túl fontos, hogy a piacok hangulata családias, a termelők ismerik, kedvelik egymást, és mi is jó kapcsolatban vagyunk velük, sőt a vevők is egy közösségbe érkeznek ide, amikor vásárolni jönnek. Szeretjük a piacos napokat, a hangulatát, a sürgés-forgást – tette hozzá a koordinátor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában