JÁSZBERÉNY

2021.04.29. 11:25

Felrobbant házhoz riasztották kutatásra a mentőkutyásokat

Egy felrobbant családi házhoz riasztották nemrégiben a Jászberényi Mentőkutyás Szolgálatot. Az önkéntesek romkutató kutyákkal vonultak a Nógrád megyei Mátranovákra, ahol túlélőket kerestek. Ez ritkaságnak számít, ugyanis húsz év alatt mindössze négy alkalommal hívták épületomlás utáni kutatásra az egységet. Leggyakrabban eltűnt személyek felkeresésében kérik a segítségüket.

Illés Anita

Romok alá rekedt emberek után kutatott Szabó Gábor és Cili, a felsőfokú mentőkutya-vizsgával rendelkező német juhász a mátranováki családi háznál

Forrás: Beküldött fotó

A világjárvány miatt idén is bemutatók, közösségi programok nélkül ünnepelték a mentőkutyás világnapot április utolsó vasárnapján. A Kutyákkal az Életért Alapítvány jászberényi kiképzőbázisán az elmúlt hónapokban sem állt meg az élet. Kis létszámban, a járványügyi szabályok betartásával folyamatosan biztosítják a tréningeket, mert az ebeket edzésben kell tartani. Tavaly tizennyolc alkalommal riasztották a mentőkutyás szolgálatot.

– Leggyakrabban eltűnt személyek felkutatásához kérik a segítségünket. Az elmúlt öt évben csökkenő tendenciát mutat a bevetéseink száma. Idén eddig négy riasztást kaptunk – kezdte Szabó Gábor, a Jászberényi Mentőkutyás Szolgálat vezetője.

Legutóbb márciusban romkutatáshoz hívták őket Mátranovákra, ahol felrobbant és összedőlt egy családi ház.

– A Cserhát Mentőkutyás Egyesület továbbította a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság riasztását, miszerint romkutató kutyák bevonására is szükség van. A kutatásban több szervezet mentőkutyás egységeivel vettünk részt. A házban élő férfit az udvaron találták meg, testének több mint fele megégett, a mentők kórházba szállították. Sérülései és állapota miatt nem tudott információt adni arról, hogy lehet-e még valaki a romok alatt, ezért mielőtt a bontást elkezdték, átvizsgáltuk a területet. A kutyák a romok alatt nem érzékeltek embereket – idézte fel Szabó Gábor.

Romok alá rekedt emberek után kutatott Szabó Gábor és Cili, a felsőfokú mentőkutya-vizsgával rendelkező német juhász a mátranováki családi háznál
Fotó: Beküldött fotó

Hasonló eset, amikor épületomlás utáni romkutatáshoz riasztották a mentőkutyás szolgálatot, húsz év alatt mindössze négy alkalommal fordult elő.

– Mindig az eset körülményei döntik el, hogy milyen keresési módszerrel dolgozunk – mutatott rá a szakember.

– Ha van rendelkezésre álló szagminta azon a kiindulási ponton, ahonnan elment a keresett személy, akkor személykereső kutyával céltudatosan nagyon jól tudjuk a nyomát követni.

Fontos, hogy tíz órán belül megkapjuk a riasztást, mert friss szagminta alapján nagyobb esély van rá, hogy megtaláljuk.

– A kutatás eredményességét nagymértékben meghatározza az is, hogy helyes alapinformációkat kapunk-e arról, hogy például hol látták utoljára az eltűntet. Amennyiben ezek nem pontosak, akkor előfordul, hogy a kutatásban részt vevő szakemberek rossz irányba indulnak el – emelte ki Szabó Gábor.

Egy másik módszer a területkutatás. Elmondta, hogy ezt akkor alkalmazzák, amikor tudják, hogy valaki bement egy bizonyos területre, és annak minden négyzetméterét területkutató kutyákkal vizsgálják át. Ha az ebek emberszagot észlelnek, odamennek hozzá, és ezt ugatással jelzik. Romkutatás során a romok alól kiáramló szagok alapján döntik el, hogy a láthatatlan helyeken van-e bajba jutott ember.

De milyen is a jó mentőkutya? – kérdeztük a vezetőt.

– Nagyon fontos, hogy motiválható legyen. Ehhez kell valami, amiért „megőrül”. Ez lehet élelem vagy a játéka is, ami olyan szinten vonzza őt, hogy a kiképzést erre lehet ráépíteni. Már kölyökkorukban vizsgáljuk, hogy jól tud-e közlekedni, mert a romokon szélsőségesek a mozgási körülmények. Egy jó mentőkutyának elengedhetetlen az a képessége is, ami alkalmassá teszi őt a fejlődésre. Tehát egy negatív élmény hatására nem hátrál ki a feladat elől, mert amelyik kutya kihátrál, annak nincs esélye tanulni – osztotta meg tapasztalatait.

Jelentős bevételtől estek el a vírushelyzet következtében

A Kutyákkal az Életért Alapítvány speciális keresési feladatokra képzett, nemzetközi vizsgával rendelkező kutyákkal segíti a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját. Ebben Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyével működnek együtt. Gyakran kapnak lakossági riasztást, de csak akkor vonulnak, ha erre utasítást kapnak a rendvédelmi szervektől is.

Az alapítvány állatmentő tevékenysége során a gyepmesteri telepek munkájának kiegészítéseként a rehabilitációra szoruló kutyák mentését, ápolását végzi, és hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az ebek szerető gazdára találjanak. Tizenkilenc mentőkutyás kiképző, harminc önkéntes segíti az alapítvány munkáját. Működésüket támogatásokból biztosítják. A világjárvány befolyásolja a bevételeiket.

– Az adó egyszázalékos kampányban évente ötvenezer szórólapot osztunk ki bevásárlóközpontokban. A korlátozások miatt idén ennek csak töredékét tudtuk eljuttatni az emberekhez. A kutyaiskola bezárása szintén forráskiesést jelent – mondta Szabó Gábor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában