Gondolatébresztőnek szánta új alkotását a tiszafüredi természetfilmes

Nagy fába vágta fejszéjét a közismert tiszafüredi természetfilmes, Ljasuk Dimitry, mikor elhatározta, megmutatja a nyilvánosságnak, mi van a megyénket is komolyan érintő gond hátterében. Végig kísérte a szőke folyót egészen Kárpátaljától a Duna-Tisza találkozásán át a Fekete-tengerig, a Duna-deltáig.

– Nagy sikere van a filmjének, ilyen fogadtatásra számított?

– Nagyon örülök, már több mint negyedmillióan nézték meg a filmet a legnagyobb videómegosztó portálon, ami ebben a témában abszolút kiemelkedőnek számít.

– A kommentek, újságcikkek, ajánlások szerint is pozitív az emberek hozzáállása, és ami még fontosabb: nem gyűlöletet szít, hanem elgondolkodtat, megértet és motivál. Sok levelet kaptam azzal kapcsolatban, hogy segíteni szeretnék a filmben szereplő két ökoaktivista, Viktor Bucsinszky és Francz Béla munkáját.

– Többnyire Magyarországról érkeztek üzenetek, de kaptam leveleket az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából és Dániából is. Ezen felbuzdulva létrehoztam Viktornak és Bélának egy-egy adománygyűjtő oldalt, összesen már több mint ötezer dollárt adományoztak az emberek. Ebből, remélem, Viktor tud majd vásárolni egy szemétszállításra alkalmas mikrobuszt, Béla pedig targoncát, mert ezekre nagyon nagy szükségük van.

– Politikai döntéshozóknak is üzent a filmben. Eljutott a jelzés az érintettekhez?

– Kárpátaljai politikusok is pozitívan reagáltak rá. Sőt, az ottani kormányzó megüzente: várja, hogy személyesen találkozzunk. Közben nagy erőkkel megkezdődött egyes mellékfolyók, mint a Borzsa szeméttorlaszainak a felszámolása, az utóbbi hetekben közel harminc ilyet számoltak fel. Szeretném elhinni, hogy a filmem is hozzájárult ehhez. Az Ukrán Nagykövetségen dolgozó Balogh István tanácsos szerint erre egyértelműen igen a válasz. Ez boldogsággal tölt el!

– Ami az én várakozásaimat illeti, mindig pozitívan és optimistán gondolkodom, így jóra számítottam. Sőt, most épp három tévécsatornával tárgyalok arról, hogy esetleg országosan műsorra tűzzék a filmet. Bár Zelenszkij elnök úrtól még nem kaptam választ, de látva az eddigi visszajelzéseket, reakciókat és történéseket, úgy gondolom, mindenhová eljutott az üzenet.

– Miért pont Kárpátalja és miért éppen a Tisza?

– Több mint három éve forgatok kisfilmeket a Tiszáról. Ezek készítése során szembesültem a folyót érintő műanyagszennyezéssel, és azóta próbálok tenni ellene. Szerveztem szemétgyűjtést, amit meg is filmesítettem, de mások hul­ladékgyűjtéseire is elmentem, legyen az egy kisebb megmozdulás vagy egy nagy PET-kupa. Utóbbi szervezet tevékenysége és önkéntesei is nagyon inspirálóak voltak a számomra, de a gyűjtések után fél évvel mindig szomorúan konstatáltam, hogy a megtisztított területek újra szennyeződtek, mert az áradás újabb szemetet hozott magával Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából és persze a magyar területekről is, magyar szemetet.

– Mint félig ukránt, nagyon elkeserített, amikor azt hallottam a Tisza partján élőktől, hogy erről az ukránok tehetnek.

– Mivel engem nem így neveltek fel ukrán nagyszüleim, ukrán édesapámnak pedig a mindene volt a Tisza. Utána akartam járni, mi történik Kárpátalján, hogy kerül ennyi szemét a Tiszába és a mellékfolyóiba.

– Rögtön munkához látott, és irány Kárpátalja?

– Két éve határoztam el, hogy kiutazok és filmet készítek erről a témáról, de idővel felismertem, hogy ez nem csupán Kárpátalja problémája, hanem egy, az egész Kárpát-medencét érintő kérdés. Csak épp Kárpátalján a legszerencsétlenebb a helyzet abból a szempontból, hogy ott a települések többségén nincs hulladékszállítás, illetve nincs egyetlen normális hulladékfeldolgozó üzem sem.

– Egyszerűen nem tudják hova tenni a szemetet. Gondoljunk bele, ha Szolnok megyében nem szállítanák el a hulladékot a településeken, mit csinálnánk vele? Hova vinnénk? Eddig is a köztudatban volt a tiszai hulladékhelyzet problémaköre, azonban nem lépte át azt a bizonyos ingerküszöböt a társadalomban.

– Megnézve a filmet, a döbbenetes felvételeket, talán ez most sikerült. Önnek milyen ­érzés volt látni az ottani helyzetet?

– Nem szeretnék bulvárosan fogalmazni, de nincs jobb kifejezés rá, mint a sokkoló. Fájt a szívem, mert nem csupán arról van szó, hogy három évtizednyi szemét hever Kárpátalján a természetben, hanem arról is, hogy ez eljut a Tiszába, ezzel pusztítva annak élővilágát, elcsúfítva szépségét. Nem mutogathatunk addig a szomszédainkra, amíg a mi portánkon sincs rend. Sajnos a Tisza közel 584 kilométeres magyarországi szakaszán rengeteg „magyar” szemét is a folyóba kerül, ami Szerbián és Románián keresztül a Duna-deltában vagy a Fekete-tengerben végzi.

– Nem véletlenül hívom fel a figyelmet a filmben a Duna-deltában talált magyar PET-palackokra. Szerettem volna szembesíteni magunkat azzal, amit mi is teszünk, pedig nálunk modern és nagyszerű a hulladékszolgáltatás, -feldolgozás és -szállítás, Ukrajnához képest. Joggal merül fel a kérdés: ki akkor a fő bűnös? Valamelyik nemzet vagy nemzetek? Nem, hanem maga az ember, te és én.

– Mennyi ideig tartott a film elkészítése?

– Két hétig forgattam Kárpátalján még 2020 februárjában, majd a vírushelyzet és a karanténos elvonulásom miatt nem tudtam folytatni a filmet. Idén januárban poroltam le a „tekercseket” és láttam neki a vágásnak. Ekkor döntöttem el, hogy „leszaladok” a Duna-deltához forgatni, így teljessé téve a filmem. Közben tavaly sok magyarországi helyszínen is forgattam, a Duna–Tisza találkozásáról pedig 2019-ben a Vajdaságban, így azok a felvételek már rendelkezésemre álltak. Ha minden forgatási napot összeszámolok, akkor legalább harminc napról beszélünk.

– Volt segítsége?

– A filmezésben nem, mindent magam csinálok, a forgatókönyvírástól az operatőri munkán, narráción és vágáson át a hangmérnöki feladatokig, még a drónt is én kezelem. Azonban a háttér- és kutatómunkában nagyon sok segítséget kaptam önkéntesektől, kollégáktól és édesanyámtól, illetve a fordításokban és a feliratok elkészítésében is többen közreműködtek. Hálásan köszönöm nekik!

– Miért és kihez, kikhez szól a Tisza nevében című alkotás?

– A film egy üzenet. Üzenet a jövőnek, a lakosságnak és az elnöknek. Szeretném, hogy mindenki megértse azt, amit nekem is tanítottak: nem a természet van értünk, hanem mi, emberek vagyunk a természetért. Nem a Tisza van értünk, hanem mi a Tiszáért.