Tisztítsuk meg a Tiszát!

2021.04.28. 11:30

Húsznál is több önkéntes gyűjtötte a szemetet Tiszavárkonyban

Legnagyobb számban PET-palackokat és sörös dobozokat gyűjtöttek az önkéntesek.

Kovács Berta

Látványos eredménnyel párosult a ténykedésük

Forrás: Beküldött fotó

Áprilisban több település is bekapcsolódott a hulladék felszámolásába a Tisztítsuk meg a Tiszát! akció keretében. A minap Tiszavárkonyban szerveztek szemétszedést, ám a faluban ez itt olyan program, amit évente többször is meghirdetnek.

– Húsznál is többen verődtünk össze, és a Tiszajenő–Tiszavárkony–Tószeg vonalon, a part mentén gyűjtöttük a szemetet – számolt be róla Hegedűs István polgármester, aki maga is részt vett az akcióban, és teherautóval segített elhordani a megtöltött zsákokat.

– Az idő is kedvezett, csak délután volt némi eső, így jól haladtunk. Legnagyobb számban PET-palackokat és sörös dobozokat találtunk. Ez azért is szomorú, mert a palackokra lehet mondani, hogy Romániából hozta őket a Tisza, de a dobozokat egyértelműen helybéliek dobálták el. Olajos flakonokra is bukkantunk, szabályosan össze voltak kötve, elképzelhető, hogy autószerelő műhelyből származtak.

– Tiszajenő és Tiszavárkony határában pedig felfedeztünk egy olyan helyet, amit szeméttelepnek használtak.

– Csak onnan fél kocsinyi hulladékot távolítottunk el. Találtunk egyébként mindenféle szemetet, akadt elektronikai hulladék, így televízió is kidobva – sorolta Hegedűs István.

A polgármester megjegyezte azt is, hogy meglepő módon általában nem a nehéz körülmények között élők szabadulnak meg ily módon a szeméttől, hanem sokszor kimondottan jól szituált illetőkről van szó, akik közül már többeket is tetten értek.

Látványos eredménnyel párosult a ténykedésük
Fotó: Beküldött fotó

Az előző hétvégén egyébként lakossági elektronikai­ hulladék-gyűjtést is tartottak, mind Várkonyban, mind Szőlők településrészen, a helyiek a kijelölt gyűjtőponton leadhatták a már működésképtelen vagy használaton kívüli árammal, elemmel vagy akkumulátorral működő készülékeiket.

Minden évben tartanak elektronikai hulladék-gyűjtést is, így bárki ingyen megszabadulhat az elromlott eszközöktől anélkül, hogy a környezetet csúfítaná, szennyezné vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában