Jászkunság

2021.04.19. 13:58

Környezetkímélő tanácsokat adunk a tavaszi otthoni nagytakarításhoz

Ha tavasz, akkor nagytakarítás. Már dédanyáink is tartották a hagyományt, hogy húsvét közeledtével, tavasz elején az egész házat felfrissítették. Ez ma sincs másként, legfeljebb a módszerek változtak.

Gidai Zsanett

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tavasz a megújulás jelképe, ilyenkor a legtöbben a lakókörnyezetük felfrissítésén fáradoznak.

A hagyományos takarítási folyamatok mellett ebben az időszakban alaposabb tisztítás a feladat, ilyenkor jön el az ideje az ablakpucolásnak, a függönyök kimosásának, a bútorok mögötti területek kiporszívózásának, a szekrénybelsők kitörlésének, és a növények is víz alá kerülnek. A nagymosásról sem érdemes megfeledkezni, de egy lomtalanítás is csodákra képes. Falun pedig még mindig él a szokás, hogy húsvét előtt kimeszelik a házak falát és lefestik a kerítéseket, a már említett feladatokon túl.

Egyre többen vannak napjainkban, akik Földünk védelmében alternatív módszereket használnak, és a vegyszeres tisztítókat természetesre cserélik. A drága és csodálatos teljesítményt ígérő termékek helyett gyakran jobb az olcsóbb, de annál inkább környezetkímélő megoldások felé fordulni.

A szép kilátás érdekében az ablakoknak például ecetes vízzel érdemes nekiesni, egy szórófejes flakon, amiből permetezzük a keveréket, pedig jócskán megkönnyíti a munkát. A függönyök fehérítéséhez sem kell erős vegyszereket használni, elég a mosógépbe, vagy az áztatóvízbe egy kis szódabikarbónát szórni, és máris fehérebben ragyognak a nyílászárókat elfedő textilek.

A szőnyegek tisztítása kétségkívül gyakran okoz fejtörést. A televízióból csak úgy ömlenek a jobbnál jobbnak ígérkező tisztítószerek reklámjai, amely portékák azonban nem biztos, hogy elérik a kívánt hatást. A szódabikarbóna viszont ebben az esetben is hasznos eszköz lehet a kezünkben.

Foltok ellen például érdemes az összekent területre tenni, azután vízzel alaposan bedörzsölni és hagyni, hogy hasson egy darabig, ezt követően vizes szivaccsal jól áttörölni. Ha pedig az egész szőnyeget szeretnénk felfrissíteni, akkor hintsük be a porral a teljes felületet, és tíz-tizenöt perc után porszívózzuk ki. Makacsabb szennyeződések ellen nagyon hasznos lehet még a fehér ecet egy kevés illóolajjal elkeverve.

Az ecet egyébként a lakás nagyon sok részén kiválóan alkalmazható, hiszen az egyik legjobb vízkőoldónak számít.

Érdemes használat előtt forró vízzel összekeverni, és a kezelni kívánt felületre spriccelni, ezután kis időre állni hagyni, majd végül lemosni. Aki pedig nem bírja elviselni a jellegzetes erős illatát, az használhat e célra akár citromot is.

Tapasztalat, hogy a koronavírus-járvány miatt otthon dolgozók is gyakrabban vágnak bele különféle házimunkákba, persze nem csupán unalomból, hanem azért, mert a szokásosnál is fontosabb ilyen időszakban a minél szélesebb körű és körültekintőbb fertőtlenítés.

– Én is megfigyeltem magamon azt, hogy amióta nem kell bejárni a munkahelyemre, odahaza többször állok neki takarítani. A lakás jobb tisztán tartása, szebbé tétele érdekében éppen ezért nem is olyan régen beszereztem egy gőzölős kézi porszívót, ami úgy gondolom, sokkal hatékonyabb a régebbi sima társainál. Remekül kiszedi ugyanis a foltokat a szövetekből, és sokkal frissebb is utána az összes szoba, illetve egyéb helyiség – mesélt a pandémia alatti tapasztalatairól egy szolnoki háziasszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában