Köszönetet mondtak az egészségügyi dolgozóknak Mezőtúron

Mezőtúron is számos fórumon és megannyi formában igyekeznek megköszönni a városban az egészségügyi dolgozók elmúlt hetekben, hónapokban végzett fáradhatatlan munkáját.

Rimóczi Ágnes

Karancsalja, 2020. december 4. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói a Karancsaljai Napfény Óvoda dolgozóinak koronavírus-szûrésén a nógrádi település községházában 2020. december 4-én. Folytatódik a szociális, a bölcsõdei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevõk is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként. MTI/Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A minap az önkormányzat nevében Herczeg Zsolt polgármester és Szűcs Dániel alpolgármester „járta végig” az intézményeket és mondott személyesen is köszönetet azoknak, akik a járvány kezdete óta megfeszített tempóban végzik munkájukat.

– Mezőtúr lakossága nevében ezúton is szeretném kifejezni hálámat minden kórházban dolgozó orvosnak, ápolónak, a mentőseinknek, és persze a háziorvosainknak és asszisztenseiknek, akik áldozatos munkájukkal minden nap a mi egészségünkért dolgoznak – tette közzé közösségi oldalán a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában