új környezet

2021.04.10. 11:30

Modern épületben fogadják ezentúl a Tiszafüredre érkező turistákat

Az idei szezontól kezdve a szabadstrand szomszédságában várják a turistákat a Tourinform-irodában.

Ujvári László

Az új Tourinform-iroda a Tiszafüred Szabadstrand szomszédságában kapott helyet

Fotó: Ujvári László

Abádszalókon tavaly nyáron adták át a Tisza-tó első könnyűszerkezetes, úgynevezett konténerirodáját, most Tiszafüreden létesült hasonló.

Jelentős a változás, hiszen az információs pont nemcsak hogy korszerű épületbe költözött, de turisztikailag is frekventált helyen lesz elérhető. A beruházásban a Magyar Turisztikai Ügynökség húszmillió forinttal segítette az önkormányzatot. A létesítmény a lefektetett előírásoknak – például arculati elemek – megfelelően készült el a Tiszafüred Szabadstrand bejárata mellett.

Akárcsak a főtér, a városligeti játszópark és a szabadstrand átadásának, úgy a Tourinform-iroda megnyitásának időpontja is bizonytalan, kizárólag a járványhelyzet függvényében tudják tervezni. Reményeik szerint még a nyári szezon előtt megkezdheti működését az általában május és október között nyitva tartó iroda. Látva az átoltottsági arány alakulását, erre idén is jó esély mutatkozik.

Az új Tourinform-iroda a Tiszafüred Szabadstrand szomszédságában kapott helyet
Fotó: Ujvári László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában