Fürdőzés

2021.05.06. 06:55

Elsőként a jászszentandrási strand nyit ki a térségben

Akadnak fürdők a térségben, melyek már májusban kinyitnak, míg máshol júniusra tervezik az újraindulást.

Illés Anita

Dányi Tibor minden erejével azon lesz, hogy vezetésével még szebb legyen a jászszentandrási strand

Fotó: Pető Márk

A jászszentandrási strand május 8-ától látogatható. A közösségi oldalon felhívják rá a fi gyelmet, hogy a járványhelyzet miatt kizárólag a védettségi igazolványnyal rendelkezőket engedik be a területre. Az üzemeltető által működtetett szálláshelyeket szintén csak igazolvánnyal vehetik igénybe a 18 év felettiek.

Dányi Tibor, a jászszentandrási Termálfürdő és Kemping vezetője elmondta, hogy már hetek óta gőzerővel készülnek a szezonra.

– Helyreállítottuk az évek óta nem használt ötös számú kutat, így azzal töltjük az összes medencét, kivéve a termált. Már két termálkút működik a fürdőben. Az elmúlt évekhez hasonlóan egyelőre a termál- és az úszómedence lesz használható, a csúszdát és a gyermekmedencét május végén töltjük meg, amikor igazán beindul a szezon – tette hozzá Dányi Tibor.

A vezető kezdeményezésére az egészségügyi dolgozók és családtagjaik ötvenszázalékos kedvezményt kapnak a belépőjegyek árából.

A legtöbb helyen május elseje a strandszezon kezdete, ám idén a járványhelyzet és a korlátozások miatt nehezen lehetett előre tervezni, ezért sok létesítmény később nyit.

– A jelenlegi előírások figyelembevételével, ha nem változik semmi, akkor május 21-től fogadjuk a látogatókat – tájékoztatott Telek Pál, a Jászárokszállási Strand- és Termálfürdő vezetője. Hozzátette: terveik szerint teljes kapacitással üzemelnek majd, így az élményelemekkel ellátott gyermekmedencét, az úszó- és termálmedencét is hamarosan birtokba vehetik a fürdőzők. A városgondokság munkatársai folyamatosan szépítik, rendezik a strand területét, május 21-ig elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat.

– Az önkormányzat tavaly megvásárolt két büfét, melyek felújítása rövidesen befejeződik. Ezek üzemeltetését bérlőknek adtuk ki. Bízunk benne, hogy megfelelő, minőségi szolgáltatást biztosítanak – részletezte a fürdő vezetője.

Arra a kérdésre, hogy milyen szezonra számít idén, azt mondta, nehéz előre látni, hiszen nem tudják, hogy a látogatóközönség hány százaléka rendelkezik védettségi igazolvánnyal, mely tizennyolc év feletti vendégek esetén feltétele a belépésnek. Ezt jegyvásárláskor a pénztárnál személyi igazolvánnyal együtt kötelező felmutatni. Tizennyolc év alattiak kizárólag igazolvánnyal rendelkező késérő felügyeletével látogathatják a strandot. Az időjárás szintén befolyásolja a látogatottságot. Reményét fejezte ki, hogy erősödik a belföldi turizmus.

– A jászberényi strand – mint minden évben – idén is várhatóan június első felében nyit ki. A termálfürdő részt jelenleg igénybe vehetik a mozgásszervi problémával küzdők, akiknek a reumatológus vagy ortopéd szakorvosok kezeléseket írtak ki – mondta el érdeklődésünkre Horgosi Zsolt, a fürdőt üzemeltető Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. igazgatója. A strandon jelenleg rendezik, szépítik a zöldfelületet, illetve a szükséges karbantartási munkákat végzik a szakemberek.

Kormányzati támogatásból épül modern csúszdapark Apátin

Kétszázmillió forint kormányzati támogatásból újul meg a Jászapáti Tölgyes Strandfürdő, a tervek szerint az új csúszdapark május végére elkészül – közölte a napokban Pócs János, a térség országgyűlési képviselője az MTI-vel. Elmondta: évtizedek óta nem volt felújítás a fürdőben, ezért a 2019-es költségvetés tárgyalásakor módosító indítványt nyújtott be a beruházás megvalósulása érdekében. Kétszázmillió forint kormányzati támogatásból egy gyermekmedence, valamint egy csúszdapark létesül. Egy négyszemélyes, egy „kamikaze” és egy turbó vagy csiga csúszda lesz a parkban. Megújul a gépészet és egy új gyógyvizes kúttal is bővül a terület.

A nyitással kapcsolatban Lengyel József, a Jászapáti Városüzemeltető Kft. ügyvezetője elmondta, hogy azt a nyári szünet kezdetére, június 15-re tervezik az éppen aktuális jogszabályok szerint. Megtudtuk azt is, hogy önkormányzati támogatással újul meg a kemping, valamint fejlesztették a strand weboldalát is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában