Galériával - Videóval

2021.05.27. 16:00

Jelentős közműfejlesztés valósult meg az ipari övezetben Jászapátin

A magyar kormány a közelmúltban 700 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a jászapáti ipari park fejlesztéséhez. A beruházást csütörtökön ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatón adták át. A helyszínen megtudhattuk, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásának köszönhetően számos bővítés valósult meg a területen.

Hartai Gergely

Átadták az Ipari Park fejlesztését Jászapátin

Sor került például utak építésére, a vasúti rakodótér modernizálására, a villamosenergia-, a földgáz-, illetve a hírközlési hálózat korszerűsítésére, valamint az ivóvíz, a szenny- és csapadékvíz-rendszerek teljesebb kiépítésére.

A rendezvényen felszólalt Jászapáti polgármestere, aki nyitó gondolataiban az ipari létesítmény helyi gazdaságra gyakorolt hatását méltatta. Farkas Ferenc elmondta, nagyjából hét éve fogalmazódott meg a városban az ötlet, hogy megvalósuljon iparterületük fejlesztése.

– Ennek egyik alapvető pillére az volt, amikor a Jász-Plasztik Kft. két üzemcsarnoka Jászapátira érkezett. Az ipari park alapinfrastruktúrájának kialakítására végül hétszázmillió forintot kapott a város. A pályázat mintegy 26 hektárt érint, ebből közel 9 hektár önkormányzati terület – részletezte a városvezető.

– A helyszín immár olyan kiépítettséggel rendelkezik, amellyel kiemelten versenyképes lehet az ipari beruházások terén – vette át a szót Borbás Zoltán. A megyei közgyűlés alelnöke hozzátette, nagy előny, hogy a komplexum könnyedén megközelíthető.

– Közvetlen kapcsolatunk van a 31-es úttal, emellett most épül a jászberényi elkerülő is, amelyek nagy lehetőségeket rejtenek – fogalmazott.

Pócs János, a térség országgyűlési képviselője ezután arról beszélt, a közművesített ipari park mérföldkő a település életében. Mint mondta, a létesítmény később újabb vállalkozásoknak adhat lehetőséget, elősegítve ezáltal a munkahelyteremtést, s ezzel a helyi gazdaság erősítését. A képviselő zárszavában megköszönte a kivitelezők és mindazok munkáját, akik tevékenységükkel végigkísérték a beruházás egészét.

Az esemény vendége volt Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára is. Beszédében úgy fogalmazott, bízik abban, hogy az elmúlt egy év koronavírus elleni küzdelmei után megteremthetjük annak lehetőségét, hogy visszatérhetünk a tavaly március előtti életünkhöz.

– A 2020-as költségvetésből a GDP több mint 20 százalékát fordítottuk arra, hogy a kis- és középvállalkozásokat, a gazdákat és az egészségügyben dolgozókat extra támogatásban részesítsük – fejtette ki zárszavában az államtitkár.

Ütemterv szerint haladtak a munkával

Az ipari park pályázati dokumentációját még 2016. május 25-én nyújtotta be a jászapáti önkormányzat. A vállalkozási szerződés megkötésére 2019. november 25-én került sor a kivitelező HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. Később, a kivitelezési munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladtak. A beruházás során az ipartelepi utat mindkét irányban kiszélesítették, az új 7,5 méteres útburkolaton mindkét irányban 1,25 méter szélességű kerékpársávot jelöltek ki.

A további bővítésekről kiderült, hogy az ipartelepi ingatlanok vízellátása egy körvezetékes hálózat kiépítésével valósult meg, míg a szennyvízelvezetésre egy gravitációs rendszerű csatorna létesült egy központi átemelővel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában