JÁSZKUNSÁG

2021.05.19. 19:55

Néhány munkafolyamatban a villáskulcsokat felváltották a számítógépek

Jászalsószentgyörgyön tartották az Autótechnika országos tanulmányi verseny területi döntőjét a közelmúltban. Erről, illetve a magyarországi autószerelők új nemzedékének modern járműtechnológia-javításban való jártasságáról beszélgettünk Kézér Zoltánnal, a tanulmányi verseny egyik zsűritagjával, a zagyvarékasi autószerviz és műszaki állomás vezetőjével.

Mészáros Géza

Kézér Zoltán számítógéppel ellenőrzi a járművek károsanyag-kibocsátását

Fotó: Mészáros Géza

– Manapság eléggé vegyes képet mutat a felhozatal a leendő kollégák kapcsán. Ellentétben a korábbi évekkel, amikor felkészültebbek voltak az autójavító tanoncok, ráadásul többen is választották ezt a szakmát, ezáltal nagyobb volt a merítési lehetőség – vélekedik a régi motorosnak számító Kézér Zoltán.

– A mi korosztályunk anno leggyakrabban a Trabant–Wartburg–Zsiguli keleti szentháromsággal dolgozott.

Leginkább villáskulcsokkal szereltünk, könyékig olajosan kúsztunk ki az alvázak alól, és mindig találtunk valami okos megoldást, hogy „megherkentyűljük a dűznit”.

Ma a fiatal szakembereknek a javítási protokoll szinte abból áll, hogy a márkakompatibilis autódiagnosztikai műszert rákapcsolják a majd’ minden téren elektronikavezérelt kocsi adott pontjaira, és a szoftver megállapítja, hol a hiba. Sokszor a javítás nem másból, mint egy egység komplett cseréjéből áll. Nem szabad azonban ezt a tudást lefitymálni, hiszen érteni kell ehhez is – hangoztatja a szervizvezető. Aki elismeri, nincs könnyű dolga napjaink ifjú autószerelőinek sem.

Ugyanis míg az idősebb szakiknak a legújabb technológiák megismerését és javítását kell elsajátítaniuk, addig a fiataloknak a korábbi gyártású kocsik motorszerelését kell tudniuk megoldani. Az is hátráltatja valamelyest a gyors tapasztalatszerzést, hogy évtizedekkel korábban a szakmunkástanulók már két évvel a képesítésük vagy az érettségijük megszerzése előtt műhelyekben gyakorlatoztak, és szívták magukba a benzingőzös szakma iránti elhivatottságot.

Ehhez képest a mai oktatási rendszerben a szervizes pályát választó fiatalok csak a kötelező érettségi után kezdhetik meg a mindössze egyéves autószerelő-szakma gyakorlati részét elsajátítani, és további egy évvel később szerezhetnek technikusi képesítést.

Zoltán elmondja azt is, hogy ebben a szakmában is erősen érződik a szakemberhiány. Így a képzett fiatal szakemberek megtartásáért a műhelyfőnököknek olykor a szükségesnél is kompromisszumképesebbnek kell lenniük. A szakember azonban nem csupán a humánosztály megpróbáltatásairól beszélt, hanem a hazai járműállomány adta kihívásokról is.

Kézér Zoltán számítógéppel ellenőrzi a járművek károsanyag-kibocsátását
Fotó: Mészáros Géza

– Az autószerelő-műhelyek többsége nem teheti meg, hogy válogasson a megjavítandó autók között. A hazai járműállomány életkora széles skálán mozog.

Tapasztalható, hogy a hazai utakon magyar rendszámmal közlekedik még húsz-harmincéves, de még annál is korosabb jármű.

– Mellettük vannak fiatalabb, öt-tíz-tizenöt esztendősek, továbbá a néhány éve forgalomba álló hibridek, illetve legújabban a teljesen elektronikus autók is. A felsoroltak mindegyike más és más motortechnológia alapján működik, és mindezek hibaelhárítására minden valamire való autójavítónak fel kell készülnie. Nemcsak műszeres segítséggel, hanem fejben is. A kettő kombinációja hozza meg a gyors és hatékony megoldást a javításra – vallja Zoltán. Aki egyébiránt tagja az Autószerelők Országos Egyesületének (AOE), és ebben a minőségében kérték fel több évvel ezelőtt a tanulmányi verseny bírái közé.

Az Autótechnika országos tanulmányi verseny területi döntője kapcsán Kézér Zoltán elmagyarázza, hogy a szakmai megméretés három fordulóból áll. Közülük az alapszintűt, az online válogatót és a régiós bontású középdöntőket az AOE – az Inter Cars csoport magyarországi képviseletével közösen – koordinálja.

Házigazdaként öt Q-Service-partner biztosítja a helyszínt, míg a hazai döntőt az Inter Cars csoport magyar képviselete szervezi. Az országos döntőt pedig az X-Meditor Kft.-vel közösen bonyolítja le az AOE.

– Az autószerelő-tanulók, illetve a szervizesek körében az Autótechnika országos tanulmányi versenyen való részvétel egy minősítési szint. Az itt megszerzett oklevél az elhelyezkedés előtt álló fiatalok számára az első szakmai elismerés, tulajdonképpen egy kiváló ajánlólevél a pályára álláshoz – hangsúlyozza a Kézér Autószerviz vezetője.

Manapság már nem szerelnek, „csak” javítanak

Kézér Zoltán 1968-ban született. Tősgyökeres zagyvarékasi, máig hű a településéhez, amelyért korábban önkormányzati képviselőként is tevékenykedett. Miután Szolnokon kitanulta az autószerelő-szakma csínját-bínját, 1987-ben elhelyezkedett a legendás AFIT vállalatnál. Első havi bére 3700 forint volt. Egy ideig oktatta is a szakmát, de, mint mondta, nem az ő világa volt. A rendszerváltás után hozta létre vállalkozását, építette ki műhelyét, és az alapszintű „zöldkártyázás” után mára odáig fejlesztette cégét, hogy – ma már nem szerelés, hanem – javítás mellett műszaki vizsgáztatást is végez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában