2021.05.08. 17:00
Már nem kell ázniuk a buszra váróknak Tiszaföldváron
A rendszámfelismerő kamerákkal együtt összesen húsz térfigyelő működik már a városban.
Cseuz Zsolt mutatta az egyik befedett buszmegállót
Fotó: Nagy Balázs
Három új, fedett buszmegállónak örülhetnek a tiszazugi városban élők. Tavaly a járványhelyzet elmúlta után a képviselő-testület többsége megszavazta a várakozók építését. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaival egyeztetve választották ki a legforgalmasabb helyszíneket.
– Eddig hóban, esőben egy egyszerű járdaszigetek ácsorogotak a buszra várakozók – mondta Fehér Róbert a testület egyik tagja.

Fotó: Nagy Balázs
Cseuz Zsolt a helyi Fidesz frakció vezetője hozzátette, a továbbiakban növelnék a korszerű buszmegállók számát. Ugyancsak beszámoltak arról is, hogy javaslatukra bővítették a közterületi térfigyelőkamera-rendszert.
– A lakosság véleményének meghallgatása után módosítottuk a korábban kijelölt helyszíneket, olyan pontokat választottunk, ahol a bűncselekmények jellemzőbbek vagy ahol például az illegális szemétlerakást vissza tudjuk ezáltal szorítani – fejtette ki.
A homoki forgalmas kereszteződésbe is került egy eszköz. A rendszámfelismerő kamerákkal együtt összesen húsz térfigyelő működik már a városban. A rendszer bővítésére a lakosság biztonságérzetének növekedése miatt volt szükség. A felvételeket a közterület-felügyelő vissza tudja nézni, de a rendőrség is gyakorta felhasználja, így például már kerékpár is került elő.
– A cél kis túlzással, hogy minden sarkon legyen egy-egy kamera – fogalmazott Cseuz Zsolt.