Szerényi Zoltán még ma is kézzel tekeri le a sorompót Kunszenten

A XXI. században már-már kuriózumnak számít, hogy nem bonyolult számítástechnikai rendszereket és algoritmusokat alkalmazva biztosítanak szabad utat a vonatoknak. Kunszentmártonban, az öcsödi úti átkelőnél ugyanis bakter vigyáz a közlekedőkre.

A csépai Szerényi Zoltán kézzel működteti a sorompót. A szürke kart forgatva a piros-fehér korlát nyikorogva leereszkedik, majd a szerelvény áthaladása után újra megemelkedik. Az ötvenhat éves férfi egész nap a bakterházban ülve várja a vonatok érkezését és indulását.

– Nem olyan különleges munka ez itt a környéken. Nagytőkén, Szentesen, de Lakitelken is dolgoznak még bakterok – mondta szerényen a férfi, majd mesélt a szakmájának részleteiről is.

– Kunszentmártonban tizenkét órás a szolgálat, a Körös-hídi elágazásnál huszonnégy. A Hosszúvégen kevésbé barátságos a munkaidő, mert ott hajnalban fél négykor kezdünk. Összességében viszont nem stresszes a munka. Ha megéhezek, eszem. Ha kávét szeretnék inni, átsétálok a szomszédba. A forgalomra viszont figyelni kell – magyarázta.

A Szentes és Szolnok közötti körülbelül nyolcvan kilométer hosszú szakaszon a ritkán előforduló tehervonatok mellett óránként járnak a személyvonatok.

– Ha Nagytőke felől érkezik a vonat, az megáll az állomáson és két percet várakozik. A Tiszaföldvár felől jövőt az elágazásnál dolgozó kolléga jelzi. Becsörgi, onnan négy-öt perc, mire ideért. A sorompót három perccel az áthaladás előtt kell lezárni, hogy ne zavarjuk a forgalmat, sokáig ne tartsuk fel az autókat – fejtette ki.

Az alig néhány négyzetméteres bakterház hatvanas évekbeli berendezésekkel van teli, Zoltán meg is mutatta, melyik mire való.

– Ezek itt a váltó kulcsai, egy nap négyszer van vonatkereszt, olyankor a megfelelő állásra kell állítani a kulcsokat és ki kell menni átállítani a váltókat. Tolatáskor van még szerepe ennek a berendezésnek,

ugyanis ha nem megfelelően áll a váltó, az súlyos hiba, akár a kocsi is leeshet a sínről

– foglalta össze, majd a másik oldalra fordulva hatalmas piros karok felé lépett.

– A szolgálattevő ezzel adja le a jelzést a bejáró vonatnál, ha induktorral kitekeri, fehérbe vált. A kijárónál pedig addig nem eresztik a vonatot, amíg nem csuktam le a sorompót, ezt telefonon jelentem be – vázolta a napi rutint.

– Az előjelző innen hétszáz méterre van, két vonóvezeték köti össze ezzel a szerkezettel. Télen különösen nehéz meghúzni, bele kell kapaszkodni rendesen – emelte ki a nehézségeket.

Szerényi Zoltán több évtizedig Csépán dolgozott, olyan is előfordult, hogy a huzal elszakadt és személyesen kellett jelezni a szerelvénynek, szabad az út.

– Mikor Csépán kezdtem a nyolcvanas évek végén, naponta tizennégy vonat közlekedett ott, mikor áthelyeztek és fénysorompót kapott az ottani átkelő, már csak három járt arra. Évekkel ezelőtt történt az az eset, hogy a bejárójelző elszakadt és tilos jelzést mutatott, a Tiszaug felől érkező vonat megállt. Mivel máshogy nem tudtam jelezni neki, hogy szabad az út, el kellett sétálni a mozdonyvezetőhöz – elevenítette fel az emlékezetes napot.

Azután egy másik történetet is megosztott velünk.

– Csépán, a forgalmi szolgálattevőnél volt a tartózkodási hely, nem a bakterházban töltöttem az időt. Emlékszem arra a nyári napra, tekertem a sorompót, már majdnem lent volt, hallottam én, hogy jön valami, de látni nem lehetett a fáktól.

Nagy fékezést hallottam, amikor odaértem, észrevettem, hogy egy teherautó becsúszott majdnem a sínig, de már jött a vonat.

Le kellett inteni, de szerencsére nagyobb baj nem történt – mesélte Zoltán, aki folyamatos továbbképzésekre is jár.

– Minden negyedévben van oktatás és vizsgázni is kell, az országos hálózatot ismernünk kell, a Nyugatiban például egészen más a munka, mint itt – tette hozzá mosolyogva. És bár váltókezelőként tudja, hogy a fénysorompóké a jövő, mégis reméli, hogy a sínek melletti alig néhány négyzetméretes bakterházból mehet majd nyugdíjba.

Villanyszerelőnek tanult Szentesen

A csépai Szerényi Zoltán Szentesen, az erősáramú szakközépiskolában végzett.

– Más világ volt akkor, el kellett helyezkedni a szakma és érettségi után, elkerültem a csépai téeszbe karbantartónak. Két év után bevonultam katonának. Édesapám volt a szülőfaluban az állomásfőnök, amikor 88-ban leszereltem, mondta nekem, hogy egy váltókezelő épp nyugdíjba vonul, menjek a helyére. Sokat gondolkoztam rajta, de végül csak beletanultam – mesélte az életéről a bakterként dolgozó Zoltán.