XXX. Csángó Fesztivál

2021.06.25. 11:28

Idén nyáron sem rendezik meg a jubileumi fesztivált Jászberényben

Hosszas mérlegelést, egyeztetést követően eldőlt a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt XXX. Csángó Fesztivál sorsa. Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együttes vezetője, a fesztivál ­főszervezője elmondta, több ­szempontot figyelembe véve idén sem tartják meg a tömegeket vonzó rendezvényt Jászberényben.

Illés Anita

Idén sem rendezik meg a Csángó Fesztivált Jászberényben

Forrás: Archív fotó

Fotó: Picasa

A szervezők a végsőkig halasztották a döntést, mert bíztak benne, hogy még enyhülnek a járványügyi szabályok. Év eleje óta készültek, szervezték a XXX. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztivál és Vásár programját, zenekarokkal, táncegyüttesekkel egyeztettek. Pócs János országgyűlési képviselő közreműködésével a fesztivál fővédnökének felkérték dr. Kásler Miklós minisztert, aki vállalta is ezt.

– Nagyon sajnáljuk, hogy idén sem tudjuk megrendezni a jubileumi Csángó Fesztivált. A jelenleg érvényes szabályok alapján ötszáz fő feletti zenés, táncos rendezvényt csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni. A fesztivál több ezer embert vonz. A rendezvény ideje alatt Jászberény főtere egészen a Margit-szigetig folyamatosan nyüzsög. Felvonulások, folklór programok követik egymást, szabadon jönnek-mennek az emberek a népművészeti vásárban, a borok és ízek utcájában. A helyszínek a Margit-sziget kivételével nem körbehatárolt területek.

Ahhoz, hogy ellenőrizni tudjuk a védettségi igazolványt, kordont kellett volna vonni a főtéren.

Ezzel a fesztivál szabadságon alapuló szellemisége, szabadságérzete elveszett volna. Ezenfelül a kordonozás számos feszültség forrása lehet. Hosszasan mérlegelve a lehetőségeket végül úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a Csángó Fesztivált – részletezte Szűcs Gábor.

Az esemény célja a mai napig az, hogy felhívják a figyelmet az anyanemzettől évszázadok óta elszigetelten élő moldvai és gyimesi csángó magyarság sorsára.

Idén sem rendezik meg a Csángó Fesztivált Jászberényben
Fotó: Archív fotó

– Akikről a fesztivál szól, a moldvai, gyimesi csángók közül sokan nem tudtak volna eljönni Jászberénybe, mert az idősebb erdélyi táncosok, zenészek körében még alacsony az átoltottság. Bolíviából, Indonéziából, Kolumbiából, Ecuadorból és Törökországból szintén nem tudtunk csoportokat fogadni. Vérzik a szívünk, de azt gondolom, felelősségteljes döntést hoztunk. Bízunk benne, hogy jövőre már szabadon megrendezhetjük a Csángó Fesztivált – mondta Szűcs Gábor.

A következő bemutatóra készülnek

A járványhelyzet miatt az elmúlt időszakban az online térben, és amikor már lehetőség volt rá, a székházban kisebb csoportokban próbáltak a táncosok. A Jászság Népi Együttes nagyon összetartó közösség, át tudták vészelni ezt az időszakot.

– Már gőzerővel dolgozunk az új műsorunkon. ­Ferenczi György és a Rackajam, valamint Pál István Szalonna és bandájával a Mindenek szerelme című előadásunkra készülünk. A premier augusztus 12-én lesz Jászberényben – beszélt a tervekről Szűcs Gábor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában