Galériával és videóval

2021.06.14. 17:30

Köszönetet mondott a megyeszékhely Balázs Péter színházigazgatónak

Ideiglenes otthonában vélhetően utoljára tartotta évadzáró társulati ülését a Szolnoki Szigligeti Színház. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban hétfő délután zajló eseménynek volt vidáman emelkedett első része, illetve fájdalmasan megható zárófelvonása is. Balázs Péter színidirektor tizennégy évnyi színházvezetés után, szerződése lejártával, június 30-adikával elköszön a teátrumtól, míg a város és a társulat tőle búcsúzott el.

Mészáros Géza

Fotó: Nagy Balazs

Minden színházi társulati ülés szokatlan és megismételhetetlen az eseménysodor tartalma miatt; az évad előadásainak értékelése, a látogatói számokból levonható eredményesség, vagy az érkező és a távozó művészek okán. A 2020-’21-es szezonzáró azonban egyéb tekintetben is rendhagyó volt.

A hétfői rendezvényen két meghívott vendég, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő színpadi jelenléte jelentette a különlegességet a megszokott „társulati tag”, Szalay Ferenc polgármester társaságában.

A színigazgatói székből felálló Balázs Pétert érkeztek köszönteni.

Az esemény moderátora pedig az a Barabás Botond volt, aki épp Balázs Pétert követi a következő évadtól a színházvezetői poszton.

Elöljáróban azonban a „régi” direktor foglalta össze az elmúlt évadot. A színházvezető a legnagyobb sikernek azt tartotta, hogy a járvány csak betegáldozatokat szedett, szerencsére nagyobb tragédia nélkül. Az előadások egy részét „élőben” megtartották, más része online-csatornákon keresztül volt látható. A nézők a képernyőkön keresztül is kitartottak a színház mellett: az évadban 237 előadás előtt gördült fel a függöny, melyeket közel 102 ezren tekintettek meg.

Az igazgató ezután kiosztotta az idei Szigligeti-díjakat az elismerésre érdemes láthatatlan „háttérmunkásoknak”: ez évben Barabás Nóra sajtóreferens és marketinges, valamint Kerekes Zsolt gépkocsivezető vette át az igazgatótól a díjat.

Ezt követően a meghívott vendégek köszöntötték Balázs Pétert.

Fekete Péter maga is színházi ember, ezért szakemberként tisztelgett Balázs Péter igazgatói munkássága előtt. Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő pedig ízig-vérig „kultúrember”, ezért ő azokról a művészeti értékekről és azok átadásáról szólt, melyekben a leköszönő direktor közel másfél évtizedes érdemeit emelte ki. Szalay Ferenc polgármester az EMBER-ről beszélt Balázs Péter kapcsán. Emlékeztetett, hogy a direktor a Szolnokra érkezése óta erős ellenszélben kormányozta és siklatta a célok felé a Szigligeti hajóját. A városvezető a méltatása mellett kijelentette, nem búcsúzik Balázs Pétertől, szeretné még a jövőben a színház szolgálatába befogni.

Ajándék gyanánt a város főterén felállított Kligl Sándor szobrászművész Horgász című nagy méretű alkotásának kicsinyített bronzszobrát adta át az ünnepeltnek, némi áthallással a Balázs Péterrel azonosított nagy ho-ho-horgász szinkronizálását alapul véve.

A színpadra kivetített filmkockákon Balázs Péter tizennégy éves szolnoki rendezői és színjátszói munkássága elevenedett meg, majd a társulat meglepetés műsorral színesítette az eseményt, Barabás Botond pedig egy bronz-talplenyomattal jelezte, hogy Balázs Péteré hamarosan a megújuló színházépület előtt lesz elhelyezve, elsőként a szolnoki Szigligetiben maradandót alkotó művészek sorában.

Az évadzáró társulati ülés az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ aulájában berendezett svédasztalos ünnepi állófogadással zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában