Rekonstrukció

2021.06.20. 13:30

Megújul a buszforduló és a piac környéke Tiszapüspökiben

A buszmegállót korábban át akarták helyezni, végül azonban nem találtak erre alkalmas területet.

Molnár-Révész Erika

Bander József polgármester mutatja a település központjában lévő buszmegállót, amit szeretnének elköltöztetni

Fotó: Mészáros János

Régóta várják Tiszapüspökiben hogy megújuljon a település központjában álló buszforduló és környéke. A tönkrement aszfaltburkolat kátyúiban ugyanis gyakran megáll a csapadékvíz, és a településképet is rontotta a látványa. Korábban arról is volt szó, hogy a buszmegállót áthelyezik, de nem találtak alkalmas területet erre a célra. Így maradt a felújítás.

Bander József polgármester mutatja a település központjában lévő buszmegállót, amit szeretnének elköltöztetni
Fotó: Mészáros János

– Elhárult minden akadály, még a Volánnal vesszük fel a kapcsolatot hogy tájékoztassuk a vállalatot a munkálatokról, addig ugyanis meg kell oldani valahol az utasok fel-és leszállását. A felújítás teljes mértékben önkormányzati forrásból valósul meg – hangsúlyozta Bander József polgármester.

A település vezetője elmondta, a munkálatok során aszfaltoznak, rendezik a padkákat, illetve zöldfelületet is kialakítanak.

– A buszforduló a településkép szempontjából meghatározó területe Tiszapüspökinek, a felújítás kilencszáz négyzetmétert érint majd. A mellette álló piacteret korábban a közmunkaprogram segítségével térkővel újraburkoltuk, ezt szeretnénk folytatni a buszforduló és környezetének felújításával.

A csapadékvíz-elvezetést úgy oldjuk meg, hogy a mostani rendezetlen, szilárd burkolat helyett zöldterületet alakítunk ki.

– A munkálatok során egy négy-ötszáz négyzetméteres felületen felszedjük a már régóta tönkrement szilárd burkolatot, így egy hétszáz négyzetméteres zöldterületet kapunk majd, ami alkalmassá válik rendezvények megtartására is – magyarázta a polgármester.

Lényeges, hogy a felújítás után a területen már csak a Volán járatok várakozhatnak. Az ajánlatok elbírálására a jövő héten kerül sor, ez azt jelenti, hogy már nyáron elkezdődhetnek a munkálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában