Kuncsorba

2021.06.21. 17:25

Szívesen örökíti meg fotóin a szülőfaluját Oros Krisztina

Oros Krisztina munkája során került közelebbi kapcsolatba a fotózással.

Rimóczi Ágnes

Oros Krisztina számára a fényképek készítése igazi terápiás elfoglaltság

Forrás: Beküldött fotó

Egy helyettesítéssel kezdődött, aztán szerelem lett belőle. A történet ezúttal nem két ember románcáról szól, hanem arról, hogy hogyan lett egy fiatal hölgy életének nagyon fontos része a fotózás. A kuncsorbai Oros Krisztina ha csak teheti, nem indul útnak fényképezőgépe nélkül, hiszen, mint mondja bárhol, bármikor találhat olyan témát, amit szinte kötelező megörökíteni.

Oros Krisztina számára a fényképek készítése igazi terápiás elfoglaltság
Fotó: Beküldött fotó

– Tájakat, életképeket, helyi értékeket, szobrokat szeretek fotózni, s szívesen készítek természetfotókat is. Mindezeket legszívesebben szülőfalumban, Kuncsorbán teszem, hiszen a kis hazám fotózása igazán a szívem csücske. Talán nem is gondolnák, hogy sok tekintetben egy igazi ékszerdoboz ez a település – mondja Krisztina.

A fiatal lány egyébként munkája során került közelebbi kapcsolatba fotók készítésével, aztán a fényképezés teljesen magával ragadta.

– Korábbi munkahelyemen sokat kellett fotóznunk a beszámolók miatt. Úgy alakult, hogy ezt a feladatot a kolléganőm végezte, ám egy alkalommal helyettesítenem kellett. A képek nem is sikerültek olyan rosszul, kedvet kaptam a folytatáshoz, egy idő után úgy éreztem, hogy ezt nekem találták ki – meséli.

Krisztina azóta szinte le sem teszi a masináját. Szívesen készít képeket rendezvényeken is, ahol elsősorban a gyerekeket kapja szívesen lencsevégre.

Ma már terápiaként is alkalmazza a fotózást, ha rossz kedve van, elindul, fotótémát keres és kattogtatja a gépet, mert az és a világ, ami a tevékenység mögött van, igazán kikapcsolja.

– Elsősorban magamnak készítem a képeket, de volt már rá példa, hogy összeszedtem minden bátorságomat és neveztem pályázatokra. A Szeretem Szolnokot kiíráson közönségdíjat nyertem, a megyei önkormányzat Karácsonyi Fények pályázatán is voltam díjazott a közönség és a szakmai zsűri által is, valamint a Vidék, ahol élek fotópályázatról hoztam el ezüstérmet. Ezek megerősítettek a jövőt illetően – teszi hozzá a fiatal lány, aki egyébként is aktív életet él.

Krisztina több fotós versenyen is részt vett, többek között a Szeretem Szolnokot pályázaton is
Fotó: Oros Krisztina / Beküldött fotó

A Digitális Jólét Program Hálózatban dolgozik területi vezetőként és a Kormányzati Informatika Fejlesztési Ügynökségnél mentor pozícióban. Mindemellett az iskolapadot is koptatja, közösségszervezést tanul Egerben az Eszteházy Károly Katolikus Egyetemen, valamint vezeti a Kuncsorbarátok Egyesületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában