vonatközlekedés

2021.06.17. 14:00

Térségünket is érinti a hídfelújítás miatti menetrendváltozás

A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon június 19-től augusztus 29-ig Nagykáta és Tápiószele között a Hajta-patak hídjának átépítése idejére ideiglenes menetrendet vezetnek be.

Szoljon.hu

Forrás: Shutterstock

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg. Mint az a vasúttársaság honlapján olvasható, átépítik a híd felszerkezetét és a hídfők részleges visszabontása mellett, megerősítik az alaptesteket. Megújul a híd teljes teherhordó szerkezete, szélesebb, biztonságosabb üzemi járdákat építenek ki.

A hídépítés I. üteme a 2020-as évben az ütemtervnek megfelelően elkészült, tavaly augusztus végén a forgalomba helyezés megtörtént. A II. ütem munkálatai június 19-től kezdődnek meg és egyvágányos vágányzárban, tervezetten augusztus végéig tartanak – jelezte a MÁV.

Menetrendi változások a 120a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon:

Elővárosi vonatok

A G60-as, S60-as vonatok pár, jellemzően reggeli kivétellel csak a Keleti pályaudvar és Nagykáta között közlekednek.

· a Keleti pályaudvarról Szolnokra 6:15-kor induló S60-as vonat Nagykáta–Szolnok között 37 perccel később közlekedik,

· a Keleti pályaudvarról Szolnokra 14:45 és 18:45 közötti G60-as gyorsított vonatok csak Nagykátáig közlekednek,

Szolnokról a Keletibe 3:28-kor munkanapokon induló G60-as gyorsított vonat Szolnok és Nagykáta között 18 perccel korábban közlekedik, Szolnokról 3:10-kor indul,

· Szolnokról a Keleti pályaudvarra munkanapokon 4:43-kor, 5:43-kor és 6:23-kor induló G60-as gyorsított vonat Szolnok–Nagykáta között nem, Nagykáta–Budapest-Keleti között változatlan menetrend szerint közlekednek,

· Szolnokról a Keleti pályaudvarra 8 órakor induló G60-as zónázó vonat Szolnok és Tápiógyörgye között 14 perccel korábban közlekedik, Szolnokról 7:46-kor indul,

· Szolnokról a Keleti pályaudvarra 21:14-kor induló S60-as vonat korábban közlekedik, Szolnokról 21:05-kor indul, a Keletibe 23 órakor érkezik,

· Szolnokról a Nagykátára 23:14-kor induló S60-as vonat később közlekedik, Szolnokról 23:35-kor indul és Nagykátára 0:32-kor érkezik.

Z60-as vonatok

A Keleti pályaudvarról a távolsági InterCity, valamint a szolnoki Z60-as vonatok általában 5 perccel korábban indulnak, a főváros felé közlekedő távolsági Z60-as vonatok indulási időpontjai az eredeti menetrendhez képest 5-25 perccel is változik.

a Keleti pályaudvarról Szolnokra közlekedő Z60-as zónázó vonatok 5 perccel korábban óra 10-kor indulnak, illetve Sülysáp és Szolnok között 4 perccel korábban közlekednek. Kivéve a Keletiből 8:15-kor, 17:15-kor és 20:15-kor induló Z60-as szolnoki zónázó vonatokat,

Menetrendi változások a 120 Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon:

Távolsági vonatok

a Keleti pályaudvarról Békéscsabára 6:10-kor induló Békés InterCity Szolnokra 8 perccel később érkezik, illetve Szolnoktól Békéscsabáig 8 perccel később közlekedik,

a Békéscsabáról Szolnokra munkanapokon 14:41-kor induló vonat korábban, 14:32-kor indul, Mezőtúr és Szolnok között a menetrendje változatlan.

Nemzetközi vonatok

a Keleti pályaudvarról Békéscsabára, Lőkösházára, Bukarestbe és Brassóba közlekedő InterCity vonatok 5 perccel korábban óra 05-kor indulnak,

Bukarestből, Brassóból, Lőkösházáról és Békéscsabáról a Keleti pályaudvarig közlekedő InterCity vonatok Békéscsabáról 23 perccel később óra 43-kor indulnak, a Keleti pályaudvarra 30 perccel később óra 20-kor érkeznek,

· a Keleti pályaudvarról 19:05-kor induló, illetve Budapest-Keletibe 9:20-kor érkező Ister InterCity a román vasúton végzett vágányzári munkák miatt július 19-én csak Lőkösházáig közlekedik, illetve Lőkösházáról indul.

· a Keleti pályaudvarról 17:40-kor induló Corona InterCity korábban, 17:10-kor indul,

a Keleti pályaudvarra 9:20-kor érkező Corona InterCity később, 11:15-kor érkezik,

a Keletiből 19:40-kor induló Hortobágy EuroCity később, 20:10-kor indul, teljes útvonalán később közlekedik,

Csatlakozó vonalak változásai:

A Budapest–Hatvan vonalon is módosul a menetrend:

7 és 19 óra között a Keleti pályaudvarról minden óra 5-kor Gödöllőre induló S80-as vonatok 10 perccel korábban, előző óra 55-kor indulnak, Gödöllőre óra 37-kor érkeznek,

a Tisza-tó Expressz módosított menetrend szerint közlekedik, 5 perccel korábban, 7:50-kor indul a Keleti pályaudvarról. Gödöllőről 8:17-kor indul tovább, Füzesabonytól változatlan menetrend szerint közlekedik.

86 Vámosgyörk–Újszász–Szolnok vasútvonalon:

· a Vámosgyörkről Szolnokra 7:10-kor induló vonat Újszász–Szolnok között 11 perccel később közlekedik, Újszászról 8:43-kor indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában