Galériákkal

2021.07.02. 19:00

Elismeréseket adtak át Kunhegyesen és Tiszafüreden is

Semmelweis-nap alkalmából köszöntötték az egészségügyi dolgozókat Tiszafüreden és Kunhegyesen is.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

Július első napján a nagykunsági kisvárosban is megtartották a hagyományos Semmelweis-napi ünnepséget az Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ nagytermében. Az eseményen a város egészségügyi dolgozóit köszöntötték, huszonheten könyvjutalomban részesültek, emellett két rangos városi díjat is átadtak.

Dr. Parajdi Attila háziorvos, és Angyal Balázsné, a Kunhegyesi Mikro-térségi Szociális Intézmény szakmai vezetője vehette át a Kunhegyes Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért-díjat.

A magyar egészségügy napja – közismert nevén Semmelweis-nap – alkalmából köszöntötték a város egészségügyi szakembereit, munkatársait a Hotel Hableány Vígadójában Tiszafüreden.

A megjelenteket Ujvári Imre polgármester, és Dr. Hegyi György Péter, a Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény orvosigazgatója köszöntötte, majd száznál is több elismerés átadására került sor. Az ünnepség végén a helyi zeneiskola pedagógusaiból álló The Teachers Dixie Band koncertje, majd vacsora és jó hangulatú kötetlen beszélgetés következett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában