galériával

2021.07.18. 21:19

M44: már a mederhíd pályalemezét építik a Tisza-hídon

A kábelek feszítése és a szerkezeti mozgások is a várakozásoknak megfelelően alakultak, így a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében, az A-Híd Zrt. alvállalkozásában épülő projekt ütemterv szerint halad.

Szoljon.hu

Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

A Tisza-híd ferdekábeleinek befűzése és feszítése után a kábelek korrózióvédelme készül, illetve már a mederhíd pályalemez építése is zajlik az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Lakitelek közötti szakaszán – értesült a magyarepitok.hu.

A különleges pilonok egyedivé teszik a látványt

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában az M44-es 10 kilométeres szakasza a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével jön létre nettó 51,3 milliárd forint értékben. A beruházás különlegessége az 556 méter hosszú Tisza-híd, amely az A-Híd Zrt. alvállalkozásában, illetve a Pannon 2010 Zrt. generáltervezésének részeként az Uvaterv Zrt. tervei alapján valósul meg.

Az új tiszaugi Tisza-hídnak olyan egyedülálló szerkezete lesz, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült. A pilonok deformált ellipszis alakúak, ami nagyon egyedivé teszi a látványt, és a szerkezetet ekhós szekérhez teszik hasonlóvá.

Az ártéri hídszakaszokon is indulhat az aszfaltozás

A magyarepitok.hu értesülése szerint a kábelek feszítése a várakozásoknak megfelelően történt, emellett a kivitelezés és a szerkezeti mozgások a tervezők által számítottaknak megfelelően alakultak. Ennek köszönhetően az ütemezés továbbra is tartható, és a szakasz forgalomba helyezése az év végén történhet meg. A feszítés után elbontották a pilon melletti állványokat, melyek elengedhetetlen munkaterületei voltak ennek a fázisnak.

A látványos feszítési munkafolyamaton kívül a kivitelezők folytatták az ártéri hídszakaszok építését is: elkészültek a hídszegélyek, valamint azok korrózióvédelme. Elhelyezték a hídkorlátokat, illetve beépítették a dilatációs szerkezeteket. Megkezdődtek az ártéri hídszakaszok pályalemez szigetelési munkái is, így a közeljövőben már az aszfaltozási munkák is megindulhatnak. A mederhíd pályalemez betonozásának befejező szakasza is elkészült – olvasható a magyarepitok.hu oldalon.

Hamarosan megkezdődnek a befejező munkálatok

Megkezdték a pilonszárak festését is, ami már előrevetíti a híd végleges megjelenését. A mederhíd pályalemezének építése, illetve a hídszegélyek megépítése után már a befejező szakaszába érkezik a kivitelezés.

A közeljövőben megkezdődik a híd alatti területrendezés, illetve a Tisza folyó partélének védelme a híd alatti szakaszon 100-100 méter hosszban. Itt nagymennyiségű földmunkát és kőszórást kell elvégeznie majd a szakkivitelezőnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában