Pályázat

2021.07.21. 15:00

Sporteszközökre ruházott be Nagykörű

A kerékpárokat azonnal kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Illusztrácifotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Amint megérkeztek, rögtön ki is próbálhatták azokat a sporteszközöket, melyeket az önkormányzat egy sikeres LEADER-pályázatnak köszönhetően vásárolhatott meg a közelmúltban.

– Harminc kerékpárt, hat elektromos tereprollert, valamint két-két kajakot és kenut sikerült beszereznünk – tudtuk meg Túri Tibortól. A településvezető hozzátette: az új sporteszközöket a helyi szálláshely-szolgáltatók rendelkezésére bocsátják, ezzel is próbálják segíteni a helyi turizmus fellendítését.

– Tíz vállalkozó színesítheti majd a saját szolgáltatásait, az eszközök használatával különleges programokat kínálhatnak a hozzájuk érkezőknek. A pályázaton elnyert összeg egyébként mintegy hétmillió forint volt, ezt fordítottuk a sportszervásárlásra – magyarázta a településvezető.

A kerékpárokat azonnal kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek, a hétvégi programsorozat keretében ugyanis egy tizennyolc kilométeres túrát szerveztek, melyet néhányan az új kétkerekűekkel teljesítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában