Galériával

2021.07.12. 19:55

Szűcs Imre és felesége által tovább él a népművészet Tiszafüreden

A nemrég nyílt Fazekas Gyűjteményes Házban is találkozhatunk alkotásaikkal.

Mészáros János

Fotós: Mészáros János

Fotós: Mészáros János

Szűcs Imre 1948-ban született Karcagon. A nagykun város az ötvenes években a népi fazekasság ismert központja volt, országos vezéregyéniségének pedig Kántor Sándort, az egyetlen Kossuth-díjas fazekast tekinthetjük.

Szűcs Imre is a jeles mesterhez szegődött tanulónak a hatvanas években.

Felismerte a tehetségét, és kiemelt figyelmet fordított rá. Segédéveit is Kántor Sándor műhelyében töltötte, ahol 1970-ben elnyerte a népi iparművész címet. Ezt követően rövid időn belül már Tiszafüreden nyitotta meg önálló műhelyét, ahol feleségével, a karcagi születésű Nagy Erzsébettel azóta is folyamatosan dolgoznak.

Munkásságának állandó kísérői a szakmai sikerek, melyeknek titka az igényesség és az állandó formai, díszítménybeli megújulás.

A hetvenes években a füredi hagyományos fazekasság kutatása felgyorsult, új, eddig még nem ismert tárgyak kerültek a gyűjteményekbe, melyeknek forma- és motívumvilága döntő hatást tett munkásságára. Az évtized végére nyerte el színvilága a más fazekasokéhoz nem hasonlítható visszafogottságot, szereti alkalmazni a karcolt és zöld-feketével kitöltött virág- és madárkompozíciókat. Szakmai elismertsége – és ezek díjazásban való érvényesülése – napjainkig töretlen.

A kendermagos baromfik ihlették mind őt, mind a feleségét a pettyes étkészletek létrehozására, melyért Nagy Erzsébet népi iparművész címet kapott, míg ő maga a népművészet mestere lett.

Szakmai-művészi tudásának eredménye egyfelől termékeiben testesül meg, melyek válogatott példányai megtekinthetők a közelmúltban megnyílt Fazekas Gyűjteményes Házban, másfelől pedig azoknak a népi iparművészeknek a tevékenységében, akik az ő műhelyében tanulták meg vagy fejlesztették tovább szakmai ismereteiket. Neki köszönhető, hogy ma már élő népművészet van jelen a városban, hiszen felesége és két lánya, továbbá egyik tanítványa is aktív fazekas népi iparművész, így vele együtt öt fazekas működik a városban.

Nemrég családi házukkal szemben vásároltak egy parasztházat, melyet pályázati pénz segítségével újítottak fel és rendeztek be. Az eddig dobozban lévő, féltett kerámiáit állította ki benne a mester – korabeli bútorokkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában