JÁSZKUNSÁG

2021.08.21. 06:58

Az otthoni beszélgetések is megkönnyítik az óvodához szoktatást

A gyermek, aki háromévesen kezdi meg az óvodát, bizonytalansággal átitatott izgatottsággal várja, hogy az intézménybe lépjen. A beszoktatást a szülői hozzáállás teheti még gördülékenyebbé. Már nyáron érdemes beszélgetni a csemetével arról, mi vár majd rá az óvodában. Bene Józsefné, a tiszaföldvári Vadárvácska óvoda vezetője néhány praktikus tanácsot is megosztott hírportálunkkal.

P. Pusztai Nóra

Ha előre, már a nyári hónapokban megbeszéljük, mi várható majd az óvodában, azzal megkönnyítjük a gyerekek beilleszkedését

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Két és fél-három évesen eljön a pillanat, hogy gyermekünk átlépje az óvoda kapuját. Az új környezet és számtalan inger viszont megnehezítheti az első napokat.

– Legfontosabb az őszinteség, mind a szülő és a gyermek, mind pedig a szülő és az óvónő között

– hangsúlyozta Bene Józsefné, a tiszaföldvári Vadárvácska óvoda vezetője. A tiszazugi városban kialakított rend szerint még a kezdés előtt van lehetőség találkozni a családnak és a pedagógusoknak.

– A leendő kis ovis bejárhatja a csoportszobát, öltözőt, láthatja majd, hova érkezik, hol lesz a helye. A gyermekek a tapasztalat útján sajátítják el legkönnyebben az ismereteket, illetve így, mikor újra visszatérnek, már nem lesz ismeretlen a helyszín sem – részletezte az első lépéseket.

Az intézmény pedagógiai programja szerint az első napokat az édesanya is a gyermekkel töltheti, a tervet júniusban, az első szülői értekezleten beszélik meg.

– Fokozatos a beszoktatás. Augusztus utolsó hetében a korábbi bölcsődéseket várjuk, egy-egy délelőttöt töltenek el nálunk, így megismerhetik az óvodát, a csoportszobát. Majd hetente két-három gyermeket osztottunk be. Ha látjuk, hogy picit már elválnak a szülőtől, akkor megkérjük az édesanyát, hogy rövid időre bízza az óvodapedagógusra a gyermeket – írta le a folyamatot.

Az óvodavezető tapasztalatai szerint viszont ahány gyermek, annyiféle módszer válik be a megnyugtatásra és az új környezet elfogadására.

Találkoztam olyan kisgyermekkel, aki egy zsebkendő sarkát sodorta a kezében, neki ez adta a biztonságot. Ha az ilyen szokásokat a szülők megosztják velünk, akkor könnyebb a dolgunk

– mesélte.

Ideális esetben szűk egy hónap alatt összeáll a csoport. A szülő és a gyermek is bizalmába fogadja az óvónőt.

Ha előre, már a nyári hónapokban megbeszéljük, mi várható majd az óvodában, azzal megkönnyítjük a gyerekek beilleszkedését
Fotó: Illusztrációfotó/Shutterstock

– Egyre több esetben tapasztalunk olyan étkezés- vagy szokás rendszerbeli eltéréseket, amik nehezítik az elválást, de egyre gyakoribb a digitális autizmus is.

A kis ovisaink nem vagy alig beszélnek, de egy nyitott, fogékony gyermekkel igen hamar be lehet hozni az esetleges hátrányokat. Mi korcsoportonként egyéni fejlesztőprogram segítségével foglalkozunk az óvodásainkkal – emelte ki.

Már júniusban kiválasztják a jeleket

Segít a közös készülődés. Katicabogár, csiga, kisautó vagy éppen dinoszaurusz. Már júniusban kiválasztják a szülők az óvodai jeleket.

– Érdemes a személyes holmikat együtt összekészíteni, mindenre rárajzolni a jelet, így nemcsak könnyebben ismeri majd meg a gyermek, hanem a folyamat részesévé is válik, ami segítheti a gördülékeny beszokást – javasolta Bene Józsefné, a tiszaföldvári Vadárvácska óvoda vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában