2021.08.09. 19:55
Egy szolnoki utazó kalandjai járvány idején Londonban
Bár a karantén már nem negyvennapi fogság, mint a neve mondja, azért járvány idején nem egyszerű megjárni a távoli tájakat. Többnyire az vág bele, akinek olyan nyomós oka van rá, mint például rég látott szerettei felkeresése.
A brit főváros, melyben magyarországnyi ember él
Fotó: Szathmáry István
Az utazás manapság nem a repülőtéren, hanem egy Covid-laborban kezdődik. Friss negatív lelet nélkül nem nyílik a határ, bár ezzel sem lehet rögtön szabadon mászkálni. Angliában ötnapos házi őrizet után két negatív teszt jelenti a szabadulást, de közben telefonon többször is ellenőrzik az ügyfelet. A második vizsgálat egyébként imponálóan nagyüzemi módon történik. Futballpályányi parkolóban sorban álló konténerekben vannak a vizsgálóállomások, s ki sem kell szállni a gépkocsiból. Egy nővér a letekert ablakon át ellenőrzi az útleveleket, leveszi a mintát, s huszonnégy órán belül neten érkezik a lelet.
Egy akkora városban, amelyben többen laknak, mint egész Magyarországon, valószínűleg máshogy nem is győznék a munkát.
A helyi hírek szerint az országban kétmillió beteget tartanak nyilván, így érthetőbbek a számunkra néha furcsának tűnő megoldások.
Házigazdánk például egyik nap feldúlva olvasta a mobilján megjelent üzenetet, amiben közölték vele, hogy azonnali hatállyal négynapos karantént rendeltek el számára. Előző nap egy kávézóból dolgozott távmunkában, ami elterjedt gyakorlat Londonban, s miután ott egy covid-fertőzöttet találtak, minden, a mobilja alapján azonosított vendégre kiszabták a házi őrizetet. Egyszóval teljes az éberség. Maszkot ellenben az utcákon már ott sem kötelező viselni, bár van, aki magánszorgalomból hordja.
Nyilvános helyeken változó a használata, a repülőtéren is ragaszkodnak hozzá, amiből belépéskor akadt némi bonyodalom. Az arcfelismerő szoftverrel vezérelt rendszer elsőre nem akart az országba beengedni, míg végül a határőr szólt, hogy ha nem veszem le a maszkot, akkor sohasem fog felismerni. A repülőgépen ellenben egész úton szigorúan viselni kellett, ami némi túlzással mindvégig egy nemzetközi vegyvédelmi gyakorlat eleganciájával ruházta fel az utazóközönséget.
Egyébként szemre nem okoz különösebben feltűnő változást a járvány. Minden működik, az üzletekben a szokásos tempót látni.
Érdekes módon csupán a múzeumok, kiállítóhelyek látogatottsága ritkult meg valamennyire. Időpontot adnak a bemenetelhez, s kötött, hogy mennyi látogatót fogadhatnak egyszerre. Ez azért furcsa kicsit, mert közben olyan tömegrendezvények is zajlottak a brit fővárosban, mint a labdarúgó Európa-bajnokság, ami a legnagyobb vigyázat mellett is jelentett némi kockázatot.
Még az otthonról való induláskor arra készültünk, hogy a repülőtér a szerényebb forgalom miatt kongani fog az ürességtől, de ez csak odafelé volt igaz. Ferihegyen valóban észrevehető volt a visszafogottság, a gépen is minden második helyen ült utas, de visszafelé mintha egy másik, korábbi világba csöppentünk volna. Gépünk indulásakor akkora zsúfoltság uralkodott a London-Stansted repülőtéren, hogy volt, aki rosszul lett a tömegben, s a gyorsan megjelenő egészségügyi szolgálat emelte ki az illetőt a sokaságból.
A beszálláshoz a hazai gyakorlathoz hasonlóan ugyan Londonban is friss negatív tesztet kellett felmutatni, de itthon nekünk, magyaroknak már sokkal egyszerűbb volt a helyzet. Az úti okmányok mellett elég volt a sokat emlegetett védettségi igazolványt elővenni ahhoz, hogy újra hazai földre léphessünk.