galériával

2021.09.19. 11:19

Átadták a területi Prima-díjakat Szolnokon

Tizenhetedik alkalommal köszöntötték a megye kiválóságait. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöksége szombaton este kulturális műsorral színesített eseményen adta át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díjakat.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Kiss János

Benépesült az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színházterme, idén ismét közönség előtt rendezték meg a területi Prima gálát. Bár a helyszín még az Agóra volt, a házigazda továbbra is a Szigligeti Színház. Ahogy azt Barabás Botond, a színház igazgatója köszöntőjében kiemelte, számára ez különösen megtisztelő.

– Egyrészt, amikor idejöttem Szolnokra, nem gondoltam, hogy egy nap igazgatóként üdvözölhetem ezt a jeles eseményt. Másrészt azért megtiszteltetés ez számomra, mert néhány éve én is a jelöltek között ülhettem, s vehettem át a közönségdíjat. S azt hiszem mindenki számára öröm, hogy újra személyesen találkozhatunk ez alkalomból – mondta a színházigazgató.

Mindezt dr. Lits József is kiemelte.

– Az elmúlt évre, így a tavalyi gálánkra is rányomta bélyegét a pandémia. A mögöttünk lévő időszakban megtanultunk együtt élni a járvánnyal, természetesen alig vártuk, hogy letegyük a maszkot, ismét beülhessünk egy vendéglőbe, moziba, színházba, könyvtárba. Én pedig arra vártam, hogy ismét önökkel együtt, közösen ünnepeljük a kiválóságainkat – kezdte köszöntőjében a VOSZ megyei elnöke.

– Abban, hogy ez így lehet, szerepe van egy megyei hölgynek, Karikó Katalinnak, aki ma már világhírű a vakcina kifejlesztésébe tett munkájával.

Az ő kitartása, elhivatottsága példa lehet mindannyiunk számára, ahogyan példaként állíthatjuk kajakos bajnokunkat, Hadvina Dórát is. És szintén kitartásával került a bajnokok sorába Furkó Kálmán, akit most nagyon sokan gyászolunk, s továbbra is tisztelünk – emelte ki dr. Lits József. – Az ő állhatatosságukhoz hasonlít az önök munkássága is, melyet szeretnénk elismerni – szólt a jelöltekhez az elnök.

Az eseményen, melyet megtisztelt jelenlétével Demján Sándorné is, a VOSZ elismerést adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó megyei vállalkozóknak, illetve a hon- és rendvédelmi szervek kiválóságainak. Az év asztalosmestere Ilonka József, az év kereskedője Vas Zsolt, az év egészségügyi szakápolója Virághné Hegedűs Julianna, az év vegyipari vállalkozója Varga András, az év művészeti titkára Farkas Irén, az év állattenyésztője pedig Zilahiné Varga Piroska lett. Az év repülőműszaki katonájává Bagi Tamás őrnagyot, az év tartalékos katonájává Sárkány Zsolt őrnagyot, az év mesterlövészévé Pápai József főtörzsőrmestert választották, az év rendőre pedig dr. Nagy Ernő Róbert rendőr alezredes lett.

Kihirdették a díjazottakat

2021-ben közönségdíjas lett az építészet és építőművészet kategória jelöltje, Ungvári Henrietta, különdíjjal Nagyné Török Zsóka fazekas népi iparművész munkásságát jutalmazták.

Területi Príma díjban részesült

a színház- és filmművészet kategória jelölte, Baranya Dávid, dr. Rusvai Miklós víruskutató, a tudomány jelöltje, valamint a sport kategória jelöltje, Hadvina Dóra olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kajakozó. Tiszteletbeli príma díjat kapott Nagy Zsolt fotós, az Új Néplap egykori fotóriportere, s a megyei magyar tudomány príma különdíjában részesült dr. Karikó Katalin tudós, kutató.

Presztízs díjat vehetett át

Nagy Béla, a Nord Plus Gumi Kft. ügyvezetője. A Samsung Zrt. egy televíziót ajánlott fel az alkalomra, melyet a közönség tagjai között sorsoltak ki, Gilszki Ferencné lett a szerencsés tulajdonosa. Az Accell Hunland Kft. jóvoltából felajánlott kerékpárt pedig, szintén sorsolás útján Ádám Csaba vihette haza.

Baranya Dávid: – Nagy megtiszteltetés ez az elismerés számomra. Köszönöm édesanyámnak és páromnak a támogatást, s természetesen mindenkinek, aki engem talált érdemesnek a díjra. Öröm számomra az összefogás.

Dr. Rusvai Miklós: – Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, hogy az elmúlt időszak haszonélvézője a virológia területe volt. Köszönöm mindenki kitartását, reméljük már nem sokáig tart, ez adjon erőt. Köszönöm a támogatásukat.

Hadvina Dóra: – Gratulálok minden díjazottnak, s szeretném megköszönni én is a támogatást, amit nemcsak most, hanem az elmúlt időszakban és tulajdonképpen az egész pályafutásom alatt kaptam. Nagyon hálás vagyok ezért a díjért.

Nagyné Török Zsóka: – Nagy megtiszteltetés ez a díj, a legnagyobb boldogságot számomra mégis az az összefogás jelenti, mely e mögött állt. Ezzel megőrítést kaptam, hogy érdemes folytatni a munkámat. Hálásan köszönöm.

Ungvári Henrietta: – Nagyon meghatódtam. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott rám, aki támogatott az elmúlt időszakban. Hálás vagyok azoknak, akik hozzásegítettek, hogy megkaphattam ezt a megtisztelő díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában