büntetett előéletűek

2021.09.21. 19:28

Börtönt kaphatnak a bombariadót kiáltó jászladányi férfiak

Az idősebb férfinak vádlottként kellett volna megjelennie a berényi bíróságon, hogy ez alól kibújjon, egy ismerősét megkérte, csináljon bombariadót.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztrációfotó/ Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Jászberényi Járási Ügyészség vádat emelt két jászladányi férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vád szerint az idősebb, 36 éves férfinek vádlottként kellett volna megjelennie március 9-én a Jászberényi Bíróságon. A férfi azonban ki akart bújni kötelezettsége alól, ezért egy órával a tárgyalás kezdete előtt felhívta egyik ismerősét, egy 29 éves férfit és megkérte arra, hogy csináljon bombariadót. Ennek hatására, néhány perces beszélgetés után a fiatalabb férfi saját mobiltelefonjáról felhívta a járásbíróságot, és közölte: „Szeretném bejelenteni, hogy a bíróság környékén detonátor található. Viszlát!”.

A vádlottak cselekménye súlyosan megzavarta a köznyugalmat, mert a bejelentés folytán a szakhatóságok közreműködésével azonnal ki kellett üríteni és át kellett vizsgálni a bíróság épületét, amelynek kétszáz méteres körzetében, a lakosság védelme érdekében, az utak, utcák lezárására is sor került.

A járási ügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság a büntetett előéletű vádlottakkal szemben börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki és tiltsa el őket határozott időre a közügyek gyakorlásától.

Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában