elhúzódó felújítás

2021.09.04. 06:58

Csúszik a jelenléti oktatás a tiszapüspöki iskolában

Százhatvan gyermeknek csúszik a jelenléti oktatás Tiszapüspökiben az ­iskola épületének elhúzódó felújítási munkálatai miatt. A tavaly óta zajló beruházás még mindig nem fejeződött be, a tornaterem felújítása még el sem kezdődött, az iskolaépület pedig egyelőre a műszaki engedélyezésre vár.

Molnár-Révész Erika

Az épületben minden készen van, az egyik termet már korábban megmutatta Czeglédi Mihály igazgató

Fotó: Mészáros János

– Az iskolát megnyitjuk szeptember elsején, de jelenléti oktatás csak a következő héttől kezdődik. Az épületben minden készen van, dokumentációs hiányosságok miatt csúszik néhány nappal a tanítás. Minden szakhatóság tartott már ellenőrzést, semmit nem kifogásoltak a tornaterem állapotán kívül – válaszolta a tanévkezdéssel kapcsolatos kérdésünkre Czeglédi Mihály, az iskola igazgatója.

Tiszapüspökiben már tavaly ősszel is csúszott a tanévkezdés az elhúzódó felújítási munkálatok miatt,

az alsó tagozatos diákok szeptember végéig az önkormányzat különböző intézményeiben tanultak.

– Aggódom, és várom, hogy mi lesz ebből, hiszen még el kellene végezni a hiányzó munkálatokat a műszaki engedélyeztetéshez – mondta Bander József polgármester. Hozzátette, azért lenne fontos tisztán látni az ügyben, mert az önkormányzatnak fel kellene készülnie arra az esetre is, ha mégsem indulhat meg az oktatás az épületben. Mint ahogy tavaly, idén is biztosítaná a helyiségeket a tanításhoz, ám ehhez komoly szervezőmunkára lenne szükség.

Az épületben minden készen van, az egyik termet már korábban megmutatta Czeglédi Mihály igazgató
Fotó: Mészáros János

Mint azt már korábban megírtuk, hosszú időre leálltak a felújítási munkálatokkal a püspöki iskolában, az intézmény ötezer négyzetméteres alapterületének csak egy részét használhatják a gyerekek. Nyár elején még magán az épületen is voltak hiányosságok, a tornaterem pedig még most is tető nélkül, romosan áll, balesetveszély miatt elkerítették.

Az Országos Roma Önkormányzat 2012 óta működteti az iskolát, a felújításra tavaly tavasszal nyertek mintegy háromszázmillió forint pályázati forrást, melyet több mint százmillióval egészített ki a Belügyminisztérium.

Az ügyben megkerestük az oktatási intézményt működtető Országos Roma Önkormányzatot is, de eddig nem érkezett válasz.

Elkezdődhet a tanév, de otthon maradnak a gyerekek

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztálya kérdéseinkre válaszolva arról tájékoztatott, hogy az iskola alkalmas az oktatás megkezdésére, de a műszaki engedély megszerzéséig az oktatás elhalasztható.

– A kormányhivatal 2021. augusztus 17-én eljárást indított annak kivizsgálására, hogy az Országos Roma Önkormányzat fenntartásában működő Tiszapüspöki Általános Iskolában – az építkezések után – biztonságosan megkezdhető-e a tanév. Ez alapján az iskola alkalmas az oktatás megkezdésére. Amennyiben a – kormányhivatali eljáráskor még folyamatban lévő – műszaki engedélyezés nem zárul le iskolakezdésig, az oktatás elhalasztható. A tanév ettől függetlenül megkezdődhet, a tanítás kezdetéig oktatás nélküli munkanapok elrendelésével. Minderről az intézményvezető jogosult dönteni – áll a hivatal válaszában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában