együtt emlékeztek

2021.09.22. 07:00

Egykori kenyérgyári dolgozók találkoztak Karcagon

Több mint húsz év után találkoztak a volt sütőipari dolgozók, hogy együtt emlékezzenek a kenyérgyárra és az ott töltött évekre.

Daróczi Erzsébet

Huszonheten mentek el a jó hangulatú találkozóra, közösen nosztalgiáztak

Forrás: Beküldött fotó

– Évtizedeken át a sütőipar „adott kenyeret” Karcag és a környék lakosságának. Mi huszonheten, akik eljöttünk a találkozóra, évekig ott dolgoztunk – mondta Kovács Lászlóné, az egyik szervező, aki Szabó Lászlónéval és Lajtos Márton egykori gyárigazgatóval hívta össze a volt kollégákat.

Huszonheten mentek el a jó hangulatú találkozóra, közösen nosztalgiáztak
Fotó: Beküldött fotó

Lajtos Márton felidézte az 1951-ben indult Karcagi Sütőipari Vállalat történetét. A városban tizenkilenc működő sütőüzem volt, ebből tizenhétben volt cserekenyér és stersütés (bérsütés) is. A karcagi gyárakon kívül a vállalathoz tartoztak Kunmadaras, Tiszafüred, Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr, Fegyvernek, Kunhegyes és Kenderes üzemei.

1966-ban felépült a Kisújszállási úti Kenyérgyár. 1976-ban a három sütőipari vállalatot összevonták, a karcagi a szolnoki üzemeként működött, majd fokozatosan leépítették, míg végül 1998-ban bezárták. Azóta már a gyárat is lebontották, így az egykor ott dolgozók már csak fotókon láthatják egykori munkahelyüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában