Rákócziújfalu

2021.09.20. 13:50

Ösztönöznek a szabadidő sportos eltöltésére

A fiatalsággal együttműködve, tovább fejlesztené a kemencés ház körüli területet az önkormányzat.

P. Pusztai Nóra

Forrás: illusztrációfotó / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az utóbbi években elkészült a közösségi tér, majd a játszótér, könnyű megközelíteni a csapadékvíz-tározót, és a tervek között szerepel az egykori futballpálya hasznosítása is.

– Nem lenne az önkormányzatnak fedezete arra, hogy egy felnőttcsapatot eltartson, így a most még nagy méretű labdarúgópályán egy kisebb műfüveset létesítenénk, amit az iskolásaink használhatnának a testnevelésórákon, de természetesen a lakosság is igénybe vehetné majd – vázolta a terveket Varga József polgármester.

A sportos szabadidős lehetőségeket egy utcai kondiparkkal is kibővítenék. A megvalósítás része a megfelelő infrastruktúra kiépítése is. Az egykori öltöző épületében mosdókat alakítanának ki.

– Még két évvel ezelőtt adtunk be pályázatot a korszerűsítésre, az építőanyagárak viszont azóta jócskán megemelkedtek, így még keressük azt a céget, amely észszerű kereteken belül elvállalná a munkálatokat – tette hozzá a faluvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában