Fiatal Családosok Klubja

2021.09.12. 11:28

Rászoruló gyerekeknek tette szebbé a vakációt a mezőtúri alapítvány

Táboroztattak, adományokat gyűjtöttek és osztottak szét rászorulók között, városi eseményeken gyerekprogramokat biztosítottak. Mindezek bizonyítják, hogy nem telt tétlenül a FICSAK (Fiatal Családosok Klubja) Mezőtúr Alapítvány nyara, s a karitatív szervezet az év hátralévő idejére is tele van tervekkel és tennivalóval.

Rimóczi Ágnes

A FICSAK nyári táborának résztvevői egy alkalommal a szolnoki RepTárba is ellátogattak

Forrás: Beküldött fotó

– Második alkalommal rendeztük meg a tábort rászoruló gyermekek részére, öröm számunkra is, hogy így olyanok is tudnak nyaralni, akik ezt nem tehetnék meg. Egy pályázati támogatásnak köszönhetően még színesebb, színvonalasabb programokkal tudtuk szebbé tenni a részt vevő gyermekek táborozását – hangsúlyozta Pozderka-Korcsok Anita.

A FICSAK nyári táborának résztvevői egy alkalommal a szolnoki RepTárba is ellátogattak
Fotó: Beküldött fotó

Az alapítvány kurátorától megtudtuk, a táborozók kiválasztása a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársával folytatott egyeztetés alapján történt. A tábor célcsoportja általános iskolás gyermekek, különös tekintettel azokra, akik halmozottan hátrányos helyzetük miatt ingerszegény környezetben élnek.

– Elsősöktől hetedikes csemetékig voltak résztvevőink, de ez egy pillanatig sem vezetett klikkesedéshez, sőt, a nagyobbak között hosszan tartó barátságok szövődtek, a piciket pedig egész idő alatt segítették, terelgették a nagyok – számolt be a kurátor.

A tábor célja egyrészt a gyermekfelügyelet megoldása, másrészt pedig a gyerekek részére hasznos és tartalmas időtöltés biztosítása volt.

– Megfelelő testi fejlődésük érdekében sportprogramokat, szabadtéri szabadidős tevékenységeket, egészséges lelki és szellemi fejlődésük érdekében pedig kulturális, szórakoztató, illetve kézművesprogramokat szerveztünk. Fontos célnak tekintettük most is a gyermekek társas kapcsolatainak bővítését, odafigyelésre, empátiára, az elfogadásra nevelést rövidfilmek megnézése, illetve megbeszélése segítségével. Emellett hangsúlyt fektettünk a környezetvédelem és az egészséges életmód fontosságára, valamint a helyi hagyományok, várostörténeti információk megismerésére is – beszélt a programokról és a célokról Pozderka-Korcsok Anita.

Az eseménydús nyári program szervezése és lebonyolítása mellett számos egyéb feladata is volt az alapítvány tagjainak. A közelmúltban részt vettek a Halas Napok rendezvényen, ahol változatos programokat kínáltak a gyerekeknek, most készülnek a szep­tember 18-ai I. Túri Hagyományőrző Fesztiválra.

– Mindezek mellett egy nyertes pályázatnak köszönhetően megszervezhetjük a „Sportoljunk együtt egészségünkért” elnevezésű sportnapunkat, ahol a városban működő összes sportágat, szakosztályt mutatjuk be a városban élő óvodásoknak és általános iskolásoknak. Szintén pályázati támogatással lesz egy drogprevenciós napunk felsősöknek és középiskolásoknak a rendőrség és dr. Zacher Gábor toxikológus közreműködésével. Mindkét esemény a járványügyi helyzet függvénye, bízunk benne, nem maradnak el – jelezte az alapítvány kurátora.

Újabb adományosztást tartanak

Augusztus közepén egy lakossági ruhaosztásból is kivette a részét a FICSAK Mezőtúr Alapítvány. Nagyon sok nagylelkű felajánlást fogadott a szervezet, a még jó állapotú ruhákat a Család- és Gyermekjóléti Központtal és Szolgálattal együttműködve osztották ki. A megjelentek a csecsemőruháktól egészen a felnőtt méretű női- és férfiruhákig, továbbá gyermekjátékok, táskák között válogathattak.

– Az adományok érkezése egyébként folyamatos, szinte napi szintű, a közelmúltban is vettünk át konyhai eszközöket, gyerekágyat, ruhákat. Önkéntes kollégáimmal rendszerezünk, válogatunk, rendezzük a dolgokat, s éppen ma lesz egy új adományosztásunk, ahová várjuk a rászorulókat – tette hozzá Pozderka-Korcsok Anita kurátor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában