2021.10.18. 11:28
Díjazták Dávid Sándor népi iparművész munkásságát
A világmindenség örök érvényű igazságait közvetíti Dávid Sándor fafaragó népi iparművész legújabb alkotása, ami hamarosan Jászszentandrás egyik közterét díszíti. Különleges életfát készített szülőfalujának, mely a magyar népművészet motívumkincseivel az örökkévalóságról és a szeretet erejéről mesél. Életművét idén Jászságért díjjal ismerték el – ennek apropóján beszélgettünk vele.
Dávid Sándor fafaragó népi iparművész legújabb életfája nemrég készült el, rövidesen felállítják Jászszentandráson
Fotó: Illés Anita
– A jászsági hagyományok megőrzéséért végzett sokoldalú, példaértékű tevékenységét, életművét ismerte el a „Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma. Milyen érzés volt átvenni a „jászok Nobel-díját”?
– Alapvetően jobban szeretek adni, mint kapni, mert mások öröme kellemes, jó érzéssel tölt el. Nagyon meglepődtem, amikor arról értesültem, hogy ebben az évben én kapom a díjat. Nem számítottam erre a meglepetésre, de természetesen jó szívvel, örömmel vettem át.
– Pályafutását asztalosként kezdte. A fa és az alkotás szeretete olyannyira magával ragadta, hogy fafaragó tudását művészi tökélyre fejlesztette. Melyek szakmai életútjának legfontosabb mérföldkövei?
– Jászapátira jártam szakmunkásiskolába, ahol asztalosnak tanultam. A szakvizsga után még két évig a tanítómesterem műhelyében dolgoztam, majd Hevesen, az Építő- és Faipari Ktsz-nél helyezkedtem el. A szövetkezetnél mindössze egy évig dolgoztam, mert bevonultam katonának Szolnokon.
Leszerelés után képeztem magam, faipari technikusnak tanultam.
– A technikum igazgatójának javaslatára keresett meg Tompáné Juliska néni, a hevesi Háziipari Szövetkezet alapítója, hogy legyek a faipari részleg vezetője. Ez új kihívást jelentett számomra, így elvállaltam. A részleg irányítása mellett a népi kisbútorok tervezése volt még a feladatom. Egy évvel később a jászapáti ipari szakmunkásképző iskolából kerestek meg, hogy szükségük lenne szaktanárra faipari tantárgyak oktatásához, és rám gondoltak. Pedagógiai végzettségem nem volt, ezért továbbtanultam, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szereztem műszaki oktatói oklevelet. Tizenhat évig tanítottam az ifjú nemzedéket. Emellett autodidakta módon foglalkoztam fafaragással, megismerkedtem a népi tárgykultúra világával, az intarziakészítéssel és régi bútorok restaurálásával is. 1988-ban nyertem el a népi iparművész címet.
– Vallja, hogy nem véletlenül születtünk a világra. Az élet célja, hogy valamilyen nyomot, értéket hagyjunk magunk után az utókornak. Életműve gazdag, köztéri alkotásai mellett készített népi kisbútorokat, redemptiós emlékműveket, kopjafákat, életfákat. Mely művek állnak a legközelebb a szívéhez?
– A jelképek, a magyar népművészet motívumai nagy hangsúlyt kapnak a kopjafákon és az emlékoszlopokon. A magyar történelem alakjai és sorsfordító eseményei, a szakrális világ és a népélet egyaránt ihletet ad számomra. Fába faragott szimbólumokkal sok mindent megörökíthetünk, elmondhatunk a jelennek és az utókornak.
Az alkotások közül sokat felsorolhatnék, mert számomra mindegyik kedves.
– Ilyenek például az emlékhelyeket díszítő oszlopok, kopjafák Szolnokon, Jászberényben, Jászágón, Besenyőtelken, Újszászon, de büszke vagyok a Jászalsószentgyörgyön található székelykapumra is. Szülőfalum római katolikus templomát az általam faragott szembemiséző oltár díszíti. Lengyelországban és Délvidéken, a Vajdaságban is áll egy-egy emlékoszlopom az első világháborúban elesett magyar katonák tiszteletére. Sok bútort Budapesten, a Váci utcai népművészeti boltban értékesítettem, sőt külföldre, többek között Olaszországba is kerültek munkáim.
– Jászkapitányi tisztségében a mai napig fáradhatatlan. Nyugdíjasként aktív életet él, műhelyében még most is dolgozik.
– Nemrégiben fejeztem be egy életfát a szülőfalumnak, melyen megjelenik az örökkévalóság és a szeretet szimbóluma, az ágaiban pedig a Nap és a Hold. Az alkotást egy 1800-as években ültetett fa tiszteletére álmodtam meg, amit sajnos a közelmúltban ki kellett vágni. Ennek helyére kerül majd az életfa. Jelenleg egy neobarokk asztalt és egy parasztkomódot restaurálok. A Csillagvirág Népművészeti Egyesület berkein belül szívesen tartok fafaragó szakkört az érdeklődőknek, a feleségem pedig hímzőszakkört vezet.
– Alkotóművészete kiteljesedéséhez pedagógus felesége és három felnőtt gyermeke, hat unokája nyújtottak biztos családi hátteret. A családból továbbviszi-e valaki a mesterséget?
– Gyermekeim más szakmát választottak, de az alkotóvágy bennük van. A fiam régész-néprajzos, megtanulta a faragást, de kevés ideje van rá. A lányaimhoz pedig a festészet és a grafika áll közelebb. A fiú unokáim még kicsik, csak reménykedem, hogy valamelyikük kedvet kap a szakmához.