Virág

2021.10.26. 13:58

Gyönyörű krizantémok nőnek a kunhegyesi Faragó család kertjében

Egy őstermelőnek bátorság kell ahhoz, hogy új dolgokba kezdjen, amellyel korábban még nem foglalkozott. A kunhegyesi Faragó család tapasztalat nélkül vágott bele a krizantém termesztésbe, a lelkiismeretes gondozás pedig meghozta a gyümölcsét, virágjaik párjukat ritkítják.

Ujvári László

Ottjártunkkor Faragó Piroska és édesapja, Faragó Sándor mutatták meg a gondosan nevelt virágokat, amelyek párjukat ritkítják

Fotó: Ujvári László

– Igazi kihívás volt, mivel úgy vágtunk bele, hogy szinte semmit nem tudtunk arról, hogy lehet egy kis palántából szép virágot nevelni – kezdte hírportálunk érdeklődésére Faragó Imre.

Ottjártunkkor Faragó Piroska és édesapja, Faragó Sándor mutatták meg a gondosan nevelt virágokat, amelyek párjukat ritkítják
Fotó: Ujvári László

– Alapvetően szántóföldi növényekkel foglalkozunk, minden évben termesztünk burgonyát, de idén a család úgy döntött, szerencsét próbálunk a krizantém termesztésben. Négy és félezer virágról beszélünk, amelynek gondozása, csipkedése, öntözése, permetezése nem kis munka – magyarázta az ötletgazda.

– Eleinte legalább napi négy órás elfoglaltságot jelent, például folyamatosan figyelni kell, hogy megjelennek-e a kártevő rovarok. Azonban ilyenkor, mikor már kinyíltak csak gyönyörködni kell bennük és vigyázni rájuk – vette át a szót a testvére, Faragó Piroska.

– Július első napjaiban ültettük el a kis palántákat, persze már hónapokkal előtte munkához láttunk, hiszen fel kellett építeni a fóliasátrat, elő kellett készíteni a talajt, majd jöhetett az ültetés – folytatta.

Mint megtudtuk, nagyon sok részletre kell figyelni, ha az ember krizantémot termeszt.

A szép növénynek erős a szára, a dús virágának pedig nem akármilyen tartása van.

Faragóék kétezer palántát ültettek el nyáron és két száron nevelik a virágot, amely folyamatos odafigyelést, tudatos kacsolást igényel. Kiválasztják a legszebb, életképes hajtást, végül csak azt hagyják meg. A legnagyobb közösségi oldalon találtak egy olyan csoportot, ahol krizantém termesztők cserélnek tapasztalatot, mint Piroska mondta, sokat tanultak az ottani közösségtől, számos ötletet gyűjtöttek.

Fotó: Ujvári László

Október végén, november elején van a krizantém igazi szezonja, ilyenkor minden évben megugrik a kereslet iránta. Faragóék is várják az elkövetkező hetet, mivel ilyenkor mérlegre kerül az elmúlt hónapok munkája. Kérdésünkre azonban elmondták, hogy zárják a szezont bármilyen eredménnyel, jövőre biztosan folytatják a krizantém termesztést. Az elmúlt két hétben már megfordultak a környező települések piacain, a visszajelzések meglepően pozitívak voltak.

Nem egyszer mondták már nekik, hogy az ő krizantémjaik a legszebbek a térségben.

– Elégedettek vagyunk az eredménnyel, büszkeséggel tölt el, mikor a piacon megdicsérik a virágokat, azonban az első év számos tanulsággal is szolgált, már most tudjuk, hogy jövőre mit fogunk másként csinálni, hogy még szebb és életképesebb, erősebb virágokat tudjunk nevelni – értékelt Piroska.

– Ha törődik vele az ember, akkor meghálálja a krizantém, négy hónapig nevelte az ember, őszintén szólva, ilyenkor már nehéz megválni tőle, de muszáj, aztán jövőre folytatjuk – fűzte hozzá Imre, előre tekintve a következő évi terveikre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában