bibliai jelenet

2021.10.06. 11:28

Négyszáz éves bronztálat vizsgálnak a szolnoki múzeum régészei

Több mint hatvan esztendeje, az egykori Varsány területén látott napvilágot az a középkori, bronzból készült tál, melynek kutatását a napokban kezdték el a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei. Ádám Márk és dr. Kertész Róbert szerint különleges lelettel van dolguk. Hasonló ritkaságot ugyanis csak egyet találni hazánkban.

Hartai Gergely

Tisztán kivehető a bűnbeesés pillanata – mutatta Ádám Márk (balra) és dr. Kertész Róbert

Fotó: Nagy Balázs

– Tálas László, a Damjanich János Múzeum korábbi igazgatója még 1960-ban tett látogatást egy tanítványánál Rákócziújfalun. Ott látta meg ezt a bronztálat az udvaron, amely akkor csirkeitatóként funkcionált. A táltól végül megvált a tulajdonosa, és az igazgatóhoz került a kör alakú, míves darab – taglalta a kitűnő állapotban lévő eszköz történetét dr. Kertész Róbert. A múzeum régésze elmondta: Tálas László fia a közelmúltban hozta be hozzájuk a leletet azzal, hogy az intézmény szakértői vizsgálják meg azt.

– Elmondása szerint a leletet a hajdani Varsány nevű mezőváros területén – Rákóczifalva és Rákócziújfalu között – találta meg első tulajdonosa.

Valószínűsítjük, hogy a tál az elpusztult város templomának felszereléséhez tartozott, elásásában pedig fontos szerepet játszott a tizenöt éves háború. Ekkor ugyanis komoly csapás érte Varsányt, hadszíntérré vált a terület, török és tatár csapatok állomásoztak a környéken. Számításaink szerint a XVI. század végén került a földbe az impozáns bronzemlék – folytatta a szakértő.

Tisztán kivehető a bűnbeesés pillanata – mutatta Ádám Márk (balra) és dr. Kertész Róbert
Fotó: Nagy Balázs

Dr. Kertész Róbert arra is kitért, hogy a maga nemében rendkívüli bronztárgyat vizsgálhatnak a napokban.

A tál közepén ugyanis az egyik legismertebb bibliai jelenet, a bűnbeesés pillanata látható.

A mintegy négyszáz éves alkalmatosságon ma is jól felismerhető Ádám és Éva alakja a fával és a kígyóval. Alig olvasható viszont a belsejében körbefutó szöveg, mely vélhetően szintén vallási témájú. Mint megtudtuk: a megkopott írás megfejtése is a kutatók céljai között szerepel. Ám ahhoz, hogy eredményesen záruljanak a felmérések, ismerni kell azt a környezetet is, ahonnan hatvanegy éve előkerült a páratlan lelet.

– Régóta tudjuk, hogy Varsány tehetős mezőváros volt a középkorban, ahol országos „sokadalmakat” (vásárokat – a szerk.) is tartottak. A helyszínen fellelt posztóplombákból pedig az tűnik ki, hogy németalföldi, sziléziai és angol posztókat egyaránt használtak a lakosok, amely megint csak arra utal, hogy jómódban éltek itt az emberek. Ismert továbbá, hogy fontos tiszai átkelőhely működött a területen. Buda 1541-es eleste után például az özvegy királyné Varsányon keresztül jutott el Dél-Erdélybe. A város templomából ráadásul kézzel fogható emlékkel is rendelkezünk. Korábban, szántási munka közben, egy boltozattöredék látott napvilágot – sorolta a történelmi vonatkozásokat dr. Kertész Róbert.

Úgy tájékoztattak: a Damjanich János Múzeum régészei a jövőben publikálják majd a kutatási eredményeiket, hogy bárki megismerhesse a környék múltjának újabb különleges emlékét.

Esztergomban őriznek hasonló ritkaságot

A bronztál feldolgozásán dolgozik Ádám Márk régész is, aki szerint országos viszonylatban sem elhanyagolható tárgyat kutatnak.

– Töredékekből nagy a merítési lehetőség, azonban egészben lévő tálat ezen kívül pillanatnyilag Magyarországon csak egyet ismerünk. Ez pedig az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban található. Terveink között szerepel, hogy ellátogatunk oda, és megvizsgáljuk az ottani leletet – számolt be róla Ádám Márk. Ezután közölte, időközben felvették a kapcsolatot a dunántúli intézménnyel, akik jelezték, nyitottak rá, hogy a szolnoki szakemberek felmérjék az általuk őrzött ritkaságot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában