galériával és videóval

2021.10.05. 13:58

Országos védelmi gyakorlatot tart a vízügy a szolnoki Milléren

Folyamatosan üzemeltek a szivattyúk, töltődtek a homokzsákok, magasodtak a mobilgátak kedd reggeltől Szolnokon a Milléren.

Rimóczi Ágnes

Szerencsére nem volt szó vészhelyzetről, nem árvíz vagy belvíz ellen védekeztek, de kétség kívül arra készültek a vízügyi szakemberek. A nagyszabású országos védelmi gyakorlaton ők tökéletesítették árvízvédelmi felkészültségüket.

– A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbá válnak. Gondoljunk csak a hirtelen lehulló, nagy mennyiségű csapadékra, a villámárvizekre, az aszályos időszakokban koncentrált szennyeződések ellen kell védekezni. Ezek mind-mind nagyon gyors reakciót kívánnak.

Ha valaki a védekezés elején elkezd gondolkodni, időt veszít, ezt az időt le kell csökkenteni, hogy mindenki azonnal tudja a feladatát.

– Ezt segíti elő ez az európai viszonylatban is egyedülálló, szolnoki gyakorlópálya és ez mostani gyakorlat – foglalta össze röviden Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

Több mint 250 fő részvételével tart védelmi gyakorlatot (az események kedden kezdődtek, a szakmai programok még szerdán is zajlanak) a vízügy a Szolnok-Milléri Szivattyútelepen és környezetében.

A program célja, hogy a vízügyes szakemberek tudatosan és tökéletes szakmai felkészültséggel tudjanak szembenézni az „éles helyzetekkel” a védvonalakon. Az alkalom jelentőségét mutatja, hogy csaknem 40 éve nem volt példa hasonló horderejű szakmai eseményre a vízügyi szolgálatban. Most tehát hosszú évtizedek után nyílt lehetőség egy komplex, az árvízi védekezés és a vízkárelhárítás minden fontos szegmensére kiterjedő országos gyakorlat megvalósítására.

– Nagyon fontos esemény ez, amikor tulajdonképpen az uniós projekt keretében felépült monumentális gyakorlópálya főpróbáját tartjuk. Az ország tizenkét vízügyi igazgatóságának szakemberei vannak itt, így kiváló alkalom a tapasztalatcserére is – emelte ki Lovas Attila.

A házigazda, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója hozzátette, remélhetőleg az egykori vízügyi főmérnökről, Karcagi Gáborról elnevezett pálya jó szolgálatot tesz a kollégák ismereteinek tökéletesítésére. Mindezek mellett a helyszínen lehetőséget adnak majd társszervezeteknek is, így például a tűzoltóknak, hogy gyakorlathoz jussanak egy esetleges ár- vagy belvíz elleni védekezéshez.

A milléri műemlék szivattyútelepen és a nemrégiben elkészült új tanpályán valamennyi általános védekezési feladat szimulálható és gyakorolható. Nyúlgát építésre, szivattyúzásra, mobil árvízvédelmi fal összeszerelésére, valamint bordás megtámasztásra, buzgárelfogásra, az elhabolt töltésrézsű bevédésére, vagy épp az ideiglenes vízmérce állítására is alkalmuk nyílt és nyílik a résztvevőknek.

Az alapfeladatokon kívül a védekezést támogató további tevékenységek, mint például vízrajzi és geodéziai mérések, összesen negyvenegy féle gyakorlat zajlik a terepen a kétnapos gyakorlat során.

Egy kis történelem...

Lovas Attila a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója a gyakorlat során néhány történelmi emléket, szakmai érdekességet is elárult a jelenlévőknek.

– Az itt lévő szivattyútelep 1896-ban készült el, ebben már a magyar ipar termékeit építették bele. Érdekességet láthat, aki megnézi a kék acélszerkezetű zsilipet, mely szintén több mint száz éves már. Közel a vasútvonal, ezért a zsilipet az 1945-ös bombázáskor repeszek találták el, az állékonyságot szerencsére nem befolyásolták, de a mai napig is láthatók rajta a nyomai. És persze még sok érdekesség látható az itt lévő vízügyi múzeumban is – mondta el a Kötivizig igazgatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában