mindenszentek / halottak napja

2021.10.30. 17:12

Rendezett, szép állapotban várja a látogatói rohamot a szolnoki temető

A rendre rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közösen vigyáznak.

Szoljon.hu

Rendezetten várja a megemlékezőket a Kőrösi úti temető

Forrás: Szolnok város hivatalos facebook oldala

Dóra László, a Szollak temető üzemeltetésével megbízott munkatársa úgy nyilatkozott, a sírkert készen áll a látogatók fogadására, este nyolcig nyitva tartanak a kapuk, a biztonságra pedig a rendőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők közösen vigyáznak – írja honlapján a szolnoki önkormányzat.

A beszámolóból az is kiderül, vasárnaptól életbe lép egy fontos változás: a sok látogató miatt a gépjárművek behajtását nem engedélyezik. Ugyanakkor segítségképpen ideiglenes parkolót nyitottak a látogatók részére a vasúti sínek melletti területen.

A sírkert szép állapotban van, az utak felújításának első üteme befejeződött, nem zavarja a látogatást munkaterület. A nagy forgalom miatt az üzemeltető arra is felkészült, hogy gyakrabban ürítik a temető hulladékgyűjtőit, estére ugyanis azok mindig megtelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában