Felújítás

2021.10.24. 06:58

Rövidesen birtokba vehetik a diákok a tiszabői iskola új szárnyát

Évek óta ideiglenes konténertanteremben várta a be- és kicsengetést a Tiszabői Általános Iskola három osztálya. Hamarosan azonban egy korszerű, világos és tágas épületrészben, megfelelő nagyságú termekben tanulhatnak. Az iskolát működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítványa háromszázötvenmillió forintot nyert az intézmény bővítésére, az összegből a régi épület nyílászáróinak cseréjére is jutott.

Molnár-Révész Erika

Készül a férfimosdó az iskola új szárnyában, ahol hét tantermet és modern kiszolgálóhelyiségeket is kialakítanak

Fotó: Nagy Balázs

Már a konténereket is elszállították a Tiszabői Általános Iskola udvaráról, ezekben korábban három osztályt helyeztek el. Az intézmény épületében a magas gyermeklétszám miatt ugyanis nem fértek el ezek a diákok, de hamarosan tágas, új tantermekbe költözhetnek.

– Jelenleg háromszáznegyven gyermek tanul az iskolánkban, de az előrejelzések azt mutatják, hogy ez a létszám az évek során tovább emelkedik majd. A jelenlegi második évfolyamon is már három párhuzamos osztály tanul, ráadásul kicsik a tantermeink, vagyis óriási szükségünk van az intézmény bővítésére. Az új szárnyban a tantermek már világosak és tágasak, minden szabványnak megfelelnek – mutatta a már csaknem kész új épületszárnyban a különböző helyiségeket Kubicsek Judit iskolaigazgató.

Az L alakú, több mint hatszázötven négyzetméteres alapterületű új épületrész közvetlenül a régi iskolához kapcsolódik. A szárnyban hét tanterem, akadálymentes mosdók és korszerű kiszolgálóhelységek várják a diákokat.

A felújításra a fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány nyert több mint háromszázötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást.

A pályázati pénzből jutott a korszerűtlen nyílászárók cseréjére is másik két épületrészben. Az építkezés hivatalos befejezési határideje jövő január, de a munkálatok korábban véget érhetnek.

Készül a férfimosdó az iskola új szárnyában, ahol hét tantermet és modern kiszolgálóhelyiségeket is kialakítanak
Fotó: Nagy Balázs

A Jelenlét program végigkíséri a gyerekek cseperedését

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2017 szeptemberében vette át a tiszabői iskola működtetését, de nem csak ezt a feladatot látja el a településen. Egy komplex, ­oktatási, foglalkoztatási és szociális elemekből épülő programot működtet, melynek során „a fogantatástól a foglalkoztatásig” kísérik végig a gyermekek életét. A településen dolgozó szakemberek már a gyermekek megszületése előtt, azaz várandós korukban segítik a kismamákat tanácsadással, majd a szülést követően babacsomaggal támogatják őket. Hároméves korig a Biztos Kezdet Gyerekház, majd az óvoda és iskola várja a gyermekeket, emellett tanoda és továbbtanulást segítő programok is működnek a településen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában