Ötlet

2021.10.27. 06:58

Sérült gyermekek számára hoztak létre pihenőszigetet Besenyszögön

Mondhatni, egy álom vált valóra, miután nemrégiben megnyithatott Ádám Ati Pihenőszigete a kisvárosban. Egy hely, ahol péntektől vasárnapig vállalják a sérült gyermekek felügyeletét és fejlesztését. Az ötlet megvalósítójával, Kiss Ágnessel, Ádám Ati édesanyjával beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Dunántúli településekről is érkeztek hozzánk – árulta el Kiss Ágnes ötletgazda

Fotó: Nagy Balázs

A megyeszékhelyen működő vállalkozások, cégek támogatásának köszönhetően szeptember óta már három hétvégén működhetett telt házzal Ádám Ati Pihenőszigete.

– A település vezetése az első pillanattól kezdve az ötletem mellé állt, az önkormányzat felajánlott használatra egy felújított és teljesen akadálymentesített ingatlant, ott rendezkedtünk be – árulta el Kiss Ágnes, a pihenősziget megálmodója, Ádám Ati édesanyja.

A pihenőszigeten gyógypedagógusok, konduktorok, logopédus és pedagógiai asszisztensek dolgoznak, többségük a szolnoki Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény egykori vagy jelenlegi munkatársa. A kijelölt hétvégéken az ország bármely pontjáról érkező sérült gyermekek felügyeletét és fejlesztését vállalják. Lehet szó mozgás- vagy értelmileg sérültről, epilepsziásról, autistáról, de akár Down-szindrómásról is.

– Egy napra maximum öt gyermeket vállaltunk. Az itt-tartózkodás idejét a szülő dönthette el, kérhetett nyolc, tizenkét, huszonnégy, vagy akár negyvennyolc órás felügyeletet. Nem titkolt szándékunk, hogy énidőt biztosítsunk a családok számára, hiszen sérült gyermeket nevelni meglehetősen embert próbáló, huszonnégy órás, folyamatos gondozásról beszélünk. Állandó az aggódás és a figyelem. Az átlag családokban kevés helyen tudnak a nagyszülők egy-egy óránál többet bevállalni. Így a szülőknek vajmi kevés idejük van magukkal foglalkozni, nem is beszélve a pihenésről, feltöltődésről. Erre biztosítunk számukra lehetőséget – vázolta a miérteket.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számtalan pozitív visszajelzés a szülőktől.

Dunántúli településekről is érkeztek hozzánk – árulta el Kiss Ágnes ötletgazda
Fotó: Nagy Balázs

– A legnehezebb hétvége az volt, amikor otthon nevelt 16 év feletti fiatalokkal érkeztek hozzánk. Volt közöttük járóképes és magatehetetlen egyaránt. A szülők viszont egytől egyig odaadással és szeretettel beszéltek a szemük fényéről. Szakembereink látták el és etették a kis felnőtteket, a szülők elmondták, hogy nekik ez a pár óra akkora felüdülést jelentett, amit még remélni sem mertek. Kicsit hátradőlhettek, tudták, hogy jó helyen van a gyermekük, és mégsem nekik kell gondozni őt – számolt be a tapasztalatokról.

Érdről, Törökbálintról és több Dunántúli településről is érkeztek családok. Voltak, akik házat béreltek Szolnokon, és az ép testvérrel különféle programokat szerveztek a hétvégére. A pihenősziget folyamatos működtetéséhez viszont további anyagi támogatásra lenne szükség.

– Vállalkozások adományai révén tudunk működni, egy hétvége költsége olyan kétszázezer forintra jön ki. Ez a béreket a járulékokat és a napi ötszöri étkezést foglalja magában – részletezte Kiss Ágnes.

Épeknek is szerveznének programokat a későbbiekben

– A sérültek elfogadására nincsenek felkészülve az emberek, éppen ezért fontos az érzékenyítés, amit legcélszerűbb óvodás, vagy kisiskolás korban elkezdeni. Érdemes lenne tehát olyan rendezvényeket szervezni, ahol az épek és sérültek együtt lehetnek – vélekedett Kiss Ágnes, aki más egyéb ötletéről is beszámolt.

– Az óvodákban a hétvégi ott-alvás lehetőségében gondolkodunk, hogy az egészséges gyermekek szüleinek is biztosíthassuk a kikapcsolódás, pihenés, feltöltődés lehetőségét. A későbbiekben az is a tervek között szerepel, hogy a sérült fiatalok egészséges testvéreinek táborokat szervezzünk, hiszen az ő lelki állapotuk felé is külön figyelemmel kell fordulni – számolt be elképzeléseiről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában