Támogatás

2021.10.08. 15:00

Több mint száz tonna liszttel segítik a rászorulókat a megyei gazdák

Idén több mint 153 tonna gabona gyűlt össze 654 megyei gazdától.

Czakó Nóra

Fotó: Czakó Nóra

Utolsó állomásához érkezett az idei Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program ünnepségsorozata, ugyanis pénteken átadták az adomány leveleket a megyeháza dísztermében.

Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy idén több mint 153 tonna gabona gyűlt össze 654 megyei gazdától. Ebből 107 tonna liszt készült, amelyből 42 tonnát a központnak ajánlanak fel, hogy a külföldi karitatív szervezeteket támogassák, a maradék 65 tonnát pedig a megyében élő rászoruló családok, gyermekek kapják meg.

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott, a rendezvény védnöke hozzáfűzte, hogy az idei program is sikeresnek mondható, hiszen a megyei gazdatársadalom élen jár mind az adományozók számában, mind az adományok mennyiségében.

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, a rendezvény védnöke arról beszélt, hogy a megye gazdatársadalma elkötelezett abban, hogy segítse adományaival a rászorulókat, és nem csak a Jászkunságban, hanem szerte a Kárpát-medencében, a testvérvárosainkban, testvérmegyéinkben. Ezt az is bizonyítja, hogy ismét megyénk adta a legtöbb adományozót és adományt. A megyébe kerülő 65 tonnányi liszt közel száz tonnányi kenyér megsütéséhez lesz elegendő, ami mintegy félmillió adag ételadományt jelent.

A jászberényi Szatmári Malom Kft. üzeme már több éve ingyen őrli az összegyűlt búzát, és nem volt ez másképp idén sem. A lisztadományokat hétfőtől vehetik át a rászoruló családokat és gyermekeket támogató szervezetek a kft. telephelyén.

Az ünnepség végén Hubai Imre Csaba és Szilágyi László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének alelnöke átadta az adományleveleket a megyei önkormányzatok és különféle szervezetek képviselőinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában