A nagykörűi gyökerű színészt mindig visszahúzza a szíve szülőfalujába

– Szokott főzni?

– Igen, ha van időm, szívesen állok a konyhapult mögé, és főzök. Bármit szívesen elkészítek, nyáron kovászos uborkát teszek el, télen kocsonyát főzök, na és persze a kettő között még sok mindent keverek, kavarok...

– És olyan jól megy, hogy egy versenyen is megállja a helyét?

– Őszintén remélem, hogy igen. De persze nem a győzelem a fontos. Elsősorban azért örülök, hogy bekerültem az RTL Klub Konyhafőnök VIP idei versenyébe, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki belőlem a versenyhelyzet fakanállal a kezemben. Persze legfőképpen azért, mert tudom, hogy a kislányom nagyon büszke rám. Tulajdonképpen az ő ötlete volt, hogy jelentkezzek. És mivel korábban mindig magam is figyelemmel kísértem a műsort, hiszen kedves kollégáim is szerepeltek benne, rábólintottam. Jó barátaim, Serbán Attila és egy korábbi nyertes, Feke Pali segítettek a kapcsolatfelvételben, aztán egy elbeszélgetés, majd próbafőzés után lehetőséget kaptam. Óriási izgalommal vetettem bele magam, nagy kihívás volt. Nagyon sokat tanultam a verseny által, olyan technikákat alkalmazhattam, melyekkel korábban még nem is találkoztam. Alázattal fogadtam minden feladatot, ahogyan azt a szakmában is teszem.

Elmondhatom, hogy nagyon izgalmas kaland a Konyhafőnök.

– A jövőben, otthon a konyhában is használja majd az ott tanultakat?

– Amik egy hétköznapi konyhába beillenek, azokat mindenképpen! Ami biztos, hogy a jövőben nemcsak főzök, hanem sütök is. Eddig a gasztronómia e része valahogy kimaradt az életemből, mifelénk, a családunkban mindig a hölgyek sütkéreztek. A műsorban azonban sok más mellett pitéket, linzereket, piskótákat is kellett készíteni, és bevallom, ezekkel is megbarátkoztam. Ki tudja, talán karácsonyra én készítem majd a süteményeket...

– Aztán a hétköznapjainak is része marad a gasztronómia?

– Ez már egy életre elragadott, úgyhogy mindenképpen. A műsor hatására még inkább belemélyedtem ebbe a tudományba, gasztrooldalakat követek a neten, új recepteket olvasgatok, képzem magam e téren is. Tervezem, hogy becsatlakozom szülőfalum gasztrokultúrájába. Nagykörűben már nagy hagyománya van a házias ízeknek, a helyi termékeknek, ételeknek, szívesen részt vennék magam is az e téma köré épülő fesztiválokon, vásárokon, piacokon. Egyébként korábban volt már egy saját műsorterv, ami szintén Nagykörűhöz kapcsolódik, és elsősorban tájjellegű ételeket tárna a közönség elé. A terv megvan, remélem, egyszer meg tudjuk valósítani valamelyik tévécsatornával.

– Most azonban, gondolom, elsősorban a szakmára koncentrál. A tavalyi, ez év eleji bezárások után idén végre közönség előtt játszhatnak a színészek. Talán nem is kérdés, hogy mennyire felemelő ez önöknek...

– Ez az életünk, számunkra a legfontosabb, hogy közönség üljön a nézőtéren. Szerencsére még ott ülhetnek, mi pedig értük dolgozunk. Jelenleg a pandémia idején elmaradt előadásokat igyekszünk pótolni, estéről estére színpadon vagyunk, közben természetesen próbáljuk az újabb darabokat is. És a színpadi munkák mellett egyéb feladataim is vannak. Így például rendszeresen szinkronizálok is filmekben, mesékben. Bevallom, jelenleg leginkább az apaszerepek jönnek be, talán nem véletlenül, hiszen a magánéletben is a kislányom a mindenem. Ezek mellett pedig a filmek, sorozatok is helyet kapnak az életemben, nagyon szeretek forgatni, óriási kaland egy-egy filmszerep. Legutóbb feltűntem a Drága örökösök című sorozatban és rendszeresen szerepelek a Duna TV-n futó Családi kör című műsorban is.

– És ha már család... Hogyan él a színpadon innen?

– Csodás feleségemmel és tündéri lányommal élünk a mi családi körünkben. Életünk természetesen elválaszthatatlan a színháztól, a művészélettől, hiszen a feleségem, Bartha Alexandra is szakmabeli. Ő több helyen is játszik, a Madách Színházban például együtt is szerepelünk a Négyszögletű kerek erdő gyerekdarabban. Ő egyébként egy saját gyerekszínházat is megálmodott, amiben természetesen nagyon szívesen segíteném. Kislányunk a maga módján szintén egy művésznő, jelenlegi szerepében iskolás. Szerencsére nagyon szereti a sulit, élvezi az újdonságot, a feladatokat, szülői szívünknek pedig melengető, hogy sok dicséretet kap. Mivel mindannyian dolgozunk, másokhoz hasonlóan kevesebb az együtt töltött idő, kihasználunk minden percet. A járvány ideje szakmailag nem volt örömteljes, de akkor nagyon sok idő jutott egymásra.

– Hogyan töltötték a bezárás heteit, hónapjait?

– Leköltöztünk Nagykörűbe, és nem is dönthettünk volna jobban. Említettem már a szülőfalumat, a Tisza-parti gyöngyszemet, ami számomra nemcsak a szívem csücske, hanem annál sokkal több, egy komplex szerelem. Szoktam mondani, hogy én egy gyökér vagyok – nem pejoratív értelemben gondolom így, hanem valóságosan –, a gyökereim mindig Nagykörűben voltak és lesznek. Amikor tehetem, a családommal utazunk „haza”. Egyrészt ott élnek a testvéreim, nagyon sok barátom, másrészt minden alkalommal, amikor ott vagyok, felidéződnek az emlékek, az ízek, illatok, minden, ami a gyerek- és fiatalkoromat meghatározta. A pandémia idején így bennünk nem is volt rossz érzés, hiszen kimondhatatlan békében, nyugalomban, szeretetben, boldogságban éldegéltünk ott a Tisza-partján. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy nap mint nap hódolhattam a kedvenc elfoglaltságomnak, sokat horgásztam.

– Csend, vízpart, nyugalom? Így pihen?

– A horgászat igazi rehabilitáció számomra. Tulajdonképpen bárhol szívesen horgászom, de a legnagyobb kedvencem a Tisza. Ha Nagykörűbe jövök, biztosan úgy intézem, hogy beleférjen pár óra vízparti kikapcsolódás. Ugyanakkor társasági program is, hiszen tagja vagyok a színészválogatottnak, Trokán Péter, Csöre Gábor, Stohl András kollégáimmal rendszeresen részt veszünk horgászversenyeken is. Korábban a futball is meghatározta az életemet, tagja voltam a színészek focicsapatának. A labdarúgást azonban abbahagytam, bizony néha nem voltak már olyan fürgék a lábaim. Mostanra egy „öregesebb” sportot választottam...

A Madách Színház élete egyik szerelme, összeforrt vele

Barát Attila György már gyerekkorában tudta, érezte, hogy a színészi pálya áll hozzá közel, így általános iskola után a szentesi gimnázium drámai tagozatára jelentkezett, és ott tanult a szakma alapjairól.

– 1989-ben érettségiztem, utána jelentkeztem a ­színművészeti főiskolára, sajnos nem sikerült a felvételim. Az élet úgy hozta, hogy bekerültem a Madách Színházba, miközben felvettek a főiskolára, és 1997-ben musical szakon, Szinetár Miklós osztályában szereztem meg a diplomámat, és azóta is az ősszínházam színpadát koptatom. És itt hadd említsem meg Szirtes Tamást, aki tanított a főiskolán és jelenleg színházigazgatóm is – mesélte a színész.

Hogy milyen volt ez a több évtized? – Olyan, mint ahogy egy igazi szerelemben szokott lenni. Voltak szép időszakok, voltak civódások, gyönyörű pillanatok, de mélypontok is. Valahol már összeforrtam a Madách Színházzal. Nagyon sok szerepet megformálhattam, talán a legemlékezetesebb az Operaház fantomja volt, melyben Andrét, az operaigazgatót játszhattam el. Az biztos, hogy nagyon sokat tanultam az ott eltöltött évek alatt, sokat adott nekem ez a színház, és remélem, még hosszú a közös utunk – fogalmazta meg Barát Attila György.