Az intézmény öregdiákjai őrzik a meghurcolt elődök emlékét

– Mielőtt rátérnénk az egykori eseményekre, kérem, szóljon pár szót magáról a baráti körről!

– Baráti körünk elődjét dr. Kiss Mihály tiszti főorvos kezdeményezésére 1928-ban alapították Karcagi Öreg Diákok Szövetsége néven. Az 1973-ban alakult Karcagi Öregdiákok Baráti Köre őket tekinti jogelődjének. Az egykori Alma Mater értékőrző hagyományainak ápolását, érdemes tanáraink emlékének megőrzését, kiváló eredményt elért tanulóink támogatását és közérdeklődésre számot tartó előadások tartását tekintjük feladatunknak. Emellett ápoljuk a megtorlások áldozatává vált tanáraink és diákjaink emlékét is. Már több, saját erőből és közadakozásból felállított emléktáblával is adóztunk e célnak, s most is egy ilyen emlék elhelyezésére készülünk.

– Mi történt 1956 novembere után a karcagi gimnáziumban?

– A forradalomban játszott szerepük miatt összesen három tanárt és két diákot börtönöztek be, valamint elüldöztek hat tanárt és két diákot. Ez a bosszúhadjárat a városunkból megyei pártbizottsági első titkárrá emelkedett Czinege Lajos, későbbi honvédelmi miniszter „kiemelt figyelmének” is köszönhetően érintette ilyen súlyosan az iskolánkat. Ebben odáig ment – ez személyes emlékem is – hogy 1957-ben az általa különösen gyanúsnak tekintett osztályunkat „kitüntetve” megfigyelőként végigült egy Csávás István tanár úr által tartott földrajzóránkat is. Akkor mi tanfelügyelőnek hittük, mert még nem ismertük, csak egy érettségi találkozónkon árulta el valamelyik tanárunk, hogy a „megye első embere” volt ránk kíváncsi. El tudom képzelni, mekkora élmény lehetett számára egy középiskolai óra...

– Eddig milyen formában emlékeztek meg az akkori eseményekről?

– A 2019. októberi, hagyományos összejövetelünkön gimnáziumunk előcsarnokában ‘56-os emlékművet avattunk, Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. A másik, korábban szintén általunk állított emléktábla is kötődik az akkori eseményekhez. A mindenki által tisztelt matematikatanár, B. Major László 2012-ben elhelyezett emléktáblájáról van szó. Ő nem csak a szó legszebb értelmében vett tanár volt, hanem nekünk olyan osztályfőnökünk, aki a tekintélyére támaszkodva mindent megtett azért, hogy „ellenforradalmárnak” ítélt osztályunk megbélyegzését feledtesse a pártvezetéssel. Így tudta elérni, hogy ez ne akadályozza további pályánkat.

B. Major tanár úr sokat kockáztatott értünk, amikor az ezzel járó veszélyre mit sem adva szó szerint közbenjárt az akkori párt és rendőri szerveknél, hogy a Czinege Lajos által gyűlölt osztályunkat megmentse a további bosszúhadjárattól. De ő mint rendkívüli pedagógusegyéniség ettől függetlenül is érdemes volt emlékének megörökítésére.

Ugyanúgy, mint Szepesváry Gábor, Pro Urbe-díjas egykori testnevelő tanárunk, akinek tiszteletére a közeljövőben szeretnénk emléktáblát állítani. Ő sikeres edző és sportszervező is volt, aki hatalmas jóindulattal és emberi melegséggel viszonyult kollégáihoz és tanítványaihoz. Nem hiszem, hogy aki élete során kapcsolatba került vele, bármi rossz emléket őrizne róla.

A nehéz időkben pedig szó szerint az életét kockáztatta azzal, hogy összegyűjtötte és elrejtette a kollégái, ismerősei által a forradalom során birtokolt fegyvereket, ezzel mentve meg őket a megtorlástól.

Most iskolánk fenntartójának, Koncz Tibor esperes úrnak és Tóth Barna igazgató úrnak a jóváhagyásával készíttethetjük el az újabb emléktáblát, aminek költségfedezetére gyűjtést is indítottunk. Tervünk szerint a Györfi Sándor Kossuth-díjas művész által készítendő művet jövő októberi hagyományos karcagi összejövetelünkön avatjuk majd fel.

– Tudtommal nem csak anyagi, hanem szellemi emléket is kívánnak állítani egykori tanáraiknak, diáktársaiknak, ‘56 eszméjének…

– Igen, a korábbi gyűjtésekből maradt összegből, pontosabban B. Major László tanár úr emléktáblájának megtakarításából az elmúlt kilenc évben negyvenkét kiválóan szereplő matematikus diákot díjaztunk, ami már hagyománynak tekinthető. Ehhez hasonlóan az ‘56-os emlékmű tartalékából pedig a forradalom témájában kiírt pályázatra beérkezett dolgozatokat részesítjük elismerésben. Az előző két, évről évre ismétlődő jutalmazáson túl sikeres pályázatunk volt az iskolánk videós bemutatására, valamint Csokonai karcagi kapcsolatának ismertetésére is. Most aktuálisan egy kunsági népművészeti témára és a város videós bemutatására kezdeményezünk pályázatokat tagdíjaink, az adományok terhére.

– Az elmondottakon kívül mit szeretnének elérni a közeljövőben?

– Szeretnénk, ha többen is példás törekvéseink mögé állnánk. Ezért is várjuk diáktársaink csatlakozását baráti társaságunkhoz. Jó lenne, ha a fiatalabb korosztályból is minél többen jönnének hozzánk, és jobb sorsra érdemes baráti körünkben lassacskán átvennék tőlünk a stafétabotot.

Sokuknak távozniuk kellett a pályáról

A forradalom után négy diákot, Vadon Tündét, Demény Lajost, L. Kiss Jánost, Csíkos Sándort kizártak a tanintézetből, közülük L. Kiss János és Demény Lajos börtönbüntetést is szenvedett. A tanulók közül Csíkos Sándor végül egyévi fizikai munka után Debrecenben tudta folytatni a Színművészeti Egyetemig és a doktorátusig ívelő pályáját. Az eminens Vadon Tünde csak sokára tanulhatott tovább, de így sem lehetett végül édesapja nyomdokába lépve orvos. Rövid időn belül kilenc tanárnak is távoznia kellett a pályáról.

Azonnal elbocsátották Batta Lászlót, Csávás Sándort, Balogh Imrét, Filep Istvánt, Kis Ilonát, a tanév befejezésekor pedig Takács Istvánnak, Kelecsényi Istvánnak, dr. Gyergyói Jánosnak és Takács Istvánnénak kellett másutt folytatnia pályáját. Közülük Filep István osztályfőnök soha nem térhetett vissza a tanári pályára, börtönévei után vasmunkásként kezdte újra az életét. Szintén bebörtönözték Kiss Ilonát és Balogh Imrét, örökre távozott a tanári pályáról a többdiplomás dr. Gyergyói János igazgató is, aki végül sokoldalú tehetségével más értelmiségi területen találta meg boldogulását.