jászkunság

2021.11.21. 18:08

Egyre több kárt okoznak a hódok

Az elmúlt hetekben több civil is megkereste a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóságot az eurázsiai hódok okozta problémákkal kapcsolatban.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztrációfotó / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Legutóbb a Zagyva folyót kísérő galéria erdősávban tett kárt jelezték, de a Gerje mentén található nyárfasorból is több példányt kidöntöttek, körberágtak a hódok közvetlenül a közút és a járda közelében – hívta fel a problémára a figyelmet a Kötivízig.

Az igazgatóság működési területére 2004-2005 között telepítették vissza az – egyébként védett – eurázsiai hódokat, ez a Tisza mentén kilenc helyszínen, negyvennégy egyed szabadon bocsátását jelentette. A vízügyi igazgatóság már akkor jelezte, hogy előbb-utóbb gondokat fog okozni a természetes ellenséggel nem rendelkező, jó szaporodási rátával bíró, nagytestű rágcsáló faj betelepítése.

2010-ben Tiszasüly térségében a fővédvonalat keresztező rámpába ásott üreget egy példány, amely az árvíz idején beomlott.

Szerencsére az árvízvédelmi töltésben jelentősebb kár akkor nem keletkezett.

A hódállomány jelentős gyarapodását 2016 óta észlelik. Mivel védett állatról van szó, eseti engedélyekkel tudja csak a vízügyi igazgatóság évről-évre megoldani a hódok miatt felmerülő, vízkárelhárítással kapcsolatos konfliktushelyzeteket a legindokoltabb esetekben. 2015 óta minden évben kérvényt nyújtanak be a hód riasztására, illetve állományszabályozására.

A legnagyobb veszélyforrás a hódok üreg- és járatásó tevékenysége.

Ha árvíz idején a töltésekbe járatokat alakítanak ki, meggyengítik a védművet, töltéssuvadást okozhat az üreg beomlása, aminek következtében tönkremegy a fővédvonal. A hód ilyen károkozását a Zagyva folyón már a 2021 téli árvíz idején is tapasztalták, de egyre több öntözőcsatorna és belvízelvezető csatorna depóniájában is jelenik meg üreg.

2019 végén a Magyar Természettudományi Múzeumban hódkonferenciát tartottak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében, ahol társ vízügyi igazgatóságok, természetvédelmi kezelők is részt vettek. Az eseményen felmerült, hogy milyen módon lehetne az állományt csökkenteni, de azóta sem történt előrelépés az ügyben.

Egyre égetőbb kérdéssé válik azonban az eurázsiai hód állományszabályozása,

mivel – mint a zagyvai példa mutatja – a folyókat szegélyező galéria erdősávokat tönkreteszi, illetve vízkárelhárítási szempontból is jelentős kockázatot jelent a károkozásuk.

A felszaporodott, védett hódállomány esetében az állományszabályozás az egyetlen célravezető megoldás, amelynek természetvédelmi állami feladatnak kellene lennie, mivel a károkozó és a kárt elszenvedő is védett érték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában