Szolnok

2021.11.13. 19:04

Elismerték Máthé György több évtizedes papi szolgálatát

Máthé György nevéhez fűződik a 2008-ban Vácott és a 2011-ben Szolnokon megrendezett Váci Egyházmegyei Találkozó megszervezése.

Hartai Gergely

Máthé György (balra) Szalay Ferenc polgármestertől vette át a díszpolgári elismerést

Fotó: Mészáros János

A váci székesegyház kanonokjai közé nevezték ki a minap Máthé Györgyöt, a belvárosi templom korábbi plébánosát, Szolnok díszpolgárát – jelentette be közleményében a Váci Egyházmegye. Hivatalos oldalukon arról is beszámoltak, hogy az eskütételre és a kanonoki jelvények átadására a váci Karolina-kápolnában került sor, mivel a székesegyházban felújítási munkálatok zajlanak.

Máthé György (balra) Szalay Ferenc polgármestertől vette át a díszpolgári elismerést
Fotó: Mészáros János

Megtudtuk, Máthé György atya a mesterkanonoki kinevezést a négy és fél évtizedes, áldozatos papi szolgálatának elismeréseként kapta. Emlékeztettek emellett, hogy az előző szolnoki esperesplébános kiváló eredményeket ért el a hitoktatás terén. Közösségi programszervezőként ugyancsak bizonyított, és részt vállalt a hivatásgondozásban is. Váci főesperesként, szolnoki, majd érsekvadkerti kerületi esperesként nagy gonddal segítette a papságot az adminisztrációs és lelkipásztori ügyekben egyaránt.

Nevéhez fűződik a 2008-ban Vácott és a 2011-ben Szolnokon megrendezett Váci Egyházmegyei Találkozó megszervezése.

– Felkarolója továbbá az 1957-ben meggyilkolt Kenyeres Lajos atyáról történő évenkénti megemlékezésnek. Szívügye, hogy Boldog Sándor István szalézi szerzetes, vértanú tisztelete minél jobban elterjedjen. Jelentős szerepe volt a szalézi rend női ágának mogyoródi letelepedésében, és a katolikus óvoda megalapításának elősegítésében. Az idei esztendőben Máthé György Szolnok díszpolgára lett – olvasható méltatásában.

Az ünnepélyes kinevezés keretében ő maga is beszédet mondott, amelyben megköszönte, hogy befogadta az egyházi testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában